Szerelmem, Budapest

Szerelmem, Budapest

Attila nyomában 1. - Íme, hát megleltem hazámat...

2012. május 13. - Szerelmem, Budapest

Szeretem a temetőket. Tudom, kicsit furcsa rajongás - de valami csodálatosat él meg ezeken a helyeken az ember, és most elsősorban nem a hangulatra, az elmúlás (és a feltámadás) döbbenetes közelségére gondolok, hanem amit ezek a helyek kulturális szempontból nyújtanak.

Párizsban az egyik első utam a Pere Lachaise-be vezetett. A Fiumei úti Nemzeti Sírkert pedig sokkal szebb a Pere Lachaise-nél!

A legfőbb cél persze az örök, nagyszerű József Attila végső nyughelye volt.

A költőt először Balatonszárszón temették el 1937. december 5-én, 1942-ben került a Fiumei úti temető 35. parcellájába. 1959-ben áthelyezték a Munkásmozgami Pantheonba, majd 1994-ben került vissza korábbi nyughelyébe, ahol családja tagjaival együtt fekszik.

A síron utolsó verse: Íme hát megleltem hazámat...

Juhász Ferenc 1965-ben verset írt József Attila sírja címmel, amely hatalmas botrányt kavart, meg sem jelenhetett. Spiró György szerint "a magyar irodalom legnagyobb káromkodása". Néhány sor a csaknem tíz oldalas versfolyamból:

"(...) Mert neked más se jutott, te Egyetlenegyszer Egyetlenegy,
mint négymilliárd sírgödör, mint milliárdszor milliárd vonagló sírhely
minden létező szívében, sírodúl csak a Világegyetem, a billiárdszor
billiárd-gyökerű Lét foszló és merev, mozgó és puha, kocsonyás
és ásványi, növényi és állati szerelem-tej-gyökere gyökeredzik szívedben,
te Senki Proletár, a Mindenség nőtt ki szívedből, az Élet és Halál,
te Freud szívében gyökerező üszkös Rózsaszál, te legbátrabb
Bátor, te Gyáva, aki megadtad magad, mert nem tudtad összefogni
a szilánkos hasábokra hullt világ-kristályt és rádzuhantak
a világ-kristályhasábok s ott fekszel alattuk, mint ősjégben
a mammut, léted nem-rothadó bozontjával, szíved ametiszt agyarával,
mert eladtad magad a halálnak, feloldódtál mint kristálytömb
az életfolyadékban, s fölszálltak sóhajod búborék-lombú ágai véresen,
és mindenütt vagy és nem vagy sehol,

Mert hol keresselek, mert szomjazom nagyon, mert magam vagyok
és nincs italom, most kellenél, mint testvérnek a testvér,

mert kellene, hogy bántsál és szeressél, te harmincmilliárd
sejtből fölépült Szorongás, a Boldogság Húsvéti Sejttemploma,
mert kellene, hogy megüsselek, s nem-hervadó sebet üss utód-szívemen,
hogy ordíts velem, mint apjával a gyermek, mert az apák nem
futnak el a fiak elől és gyűlölöm azokat, akik elmenekülnek,
és hol keresselek mert szomjazom nagyon, és úgy eltikkadtam
a szomjúságtól, hogy már csak szőr vagyok, belül is csupa szőr és csont
és szemgolyó, ülök az Ének kopár szigetén és várlak, mint
hajótöröttek a nagy halat, akik léket vágnak a nagy halak testébe,
s nézik amíg megtelik lassan a seb-gödör mirígyváladékkal,
s szájuk bozontját a hal testébe mártva kiszürcsölik
a mirígynedveket, s nyelik porcellános gégével a hal levét,
hát hol vagy te Hal, te Megváltás Hala, hogy szívedbe léket
vágjak, s kihörböljem szíved olajos, büdös levét, hogy
elmúljon tőlem megpróbáltatásom szörnnyel-hemzsegő éjszakája, (...)"

A bejegyzés trackback címe:

https://szerelmembudapest.blog.hu/api/trackback/id/tr954506726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása