Szerelmem, Budapest

Szerelmem, Budapest

Éjjel az omnibusz tetején

2012. október 26. - Szerelmem, Budapest

Nemrég utaztam az új, világszép metrókocsikkal, és valahogy eszembe jutott ez a dal, ami a Csókos asszony című operettben hangzik el, és többek között ezt játssza szájharmonikáján Zsoldos is az Iskola a határon-ban, Laczkovics meg hamisan kíséri hegedűn.

Talán azért jutott eszembe, mert az omnibusz volt lényegében az első tömegközlekedési eszköz.

A Pallasz Nagylexikona így ír az omnibuszról: oly hintófajta kocsi, melynek szekrényében négy személynél többet elhelyezhetni. Az ülések rendesen a szekrény hosszanti irányában oldalt helyezvék el, de néha a szekrény belsejét fölosztják két részre és az elülsőben két ülést 2-2 vagy 3-3 személyre, a hátsóban pedig hosszanti üléseket alkalmaznak. Van családi és nyilvános közúti közlekedésre való O. Nagyobb O.-nál még a tetőzet közepén is szoktak két sor ülést elhelyezni. A tetőzetre (imperial) könnyü vaslépcsőn juthatni föl.”

Az eszköz neve a latin omnibus, azaz „mindenkinek” szóból ered. Hol is jelenhetett volna meg elsőnek (1662-ben), ha nem Párizsban?!

Pesten 1832-ben indult el az első, nagy sikerrel, állandóan zsúfolva járt. A Honderű lap szerint a kocsik „oly ketreczhez hasonlítanak, mikben a baromfiak a megpukkadásig összezsúfoltatnak”. Az első vonal a Duna-partot kötötte össze a Városligettel, a dal is arra emlékezik, „mikor te meg én, a Liget rejtekén, egymásra leltünk szerelem terén”.

Az omnibusz – amelyet a dalban omnicseknek is becéznek – egyébként így nézett ki, itt látszik, hogy valóban lehetett a tetején utazni.

 

Később a lóvasút teljesen kiszorította az omnibuszt a közlekedésből, utolsó útját a Villányi úton tette meg 1929. november 5-én. Megvan viszont még mindig a dalban említett Wampetics, amely a Városligetben működő kerthelyiséges vendéglő volt, és a mai Gundel Étterem elődje.

Az omnibuszról való nosztalgiázás után vagy mellett nincs más hátra, mint kiélvezni a villámsebes új metrókocsikat, még ha azokon már aligha lehet majd az égő ajkak mellett a lámpát is eloltani...

A bejegyzés trackback címe:

https://szerelmembudapest.blog.hu/api/trackback/id/tr154872314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása