Szerelmem, Budapest

A férfi, akinek három gyönyörű nő jutott

Bejegyzés alcíme...

2012. november 06. - Szerelmem, Budapest

A 19. század végén a főváros igencsak szűkölködött a nyilvános közkutakban. 1869-ben azonban a Pesti Hazai Első Takarékpénztár igazgatótanácsa nagylelkű felajánlást tett, miszerint magukra vállalnák a köz javára „egy nagyobbszerű vízmű” építési költségeit. A nemes gesztus azonban nem annyira önzetlen volt. A díszkút helyéül a mai Ferenciek terét jelölték meg, ezzel próbálták megakadályozni az Egyetem utca tervezett szélesítését, amelynek a takarékpénztár ottani palotája is kárát látta volna. A főváros el is állt a szándéktól, ekkor azonban újabb sötét felhő tűnt fel, ezúttal a pénzintézet Kálvin téri székhelye körül: itt tervezték ugyanis kialakítani a főváros első nyilvános illemhelyét. A kellemetlen szomszédság elkerülésére így a költségeket átvállaló okiratba a takarékpénztár kezdeményezésére már az került be, hogy a kutat a Kálvin téren kell elhelyezni.

A bank a tér rendezésére is kölcsönt nyújtott a fővárosnak, de még így is hosszú évekig elhúzódtak a kellő mennyiségű víz biztosítását célzó munkálatok.

1879-ben hirdette meg végül az időközben létrehozott kútbizottmány a Mérnök és Építész Egylet közreműködésével a pályázatot, de furcsa eredmény született: az első díjat megkapta ugyan Czigler Gyula, de a végső döntés előtt még a bizottságban helyet foglaló Ybl mestert is felkérték egy újabb terv készítésére – és ez azután el is döntötte a versenyt.

A megvalósítás 1880-ban kezdődött, és három évig tartott. Ybl maga vezette az építkezést, a szobrok mintáit Feszler Leó készítette, a kifaragás Brestyánszky Béla vésőjét dicséri. A legnagyobb izgalmat a kút alsó medencéje okozta, amelyet egyetlen, majdnem száztonnás sziklából faragtak ki. A nyerskőnek a budakalászi mészkőbányából a Kálvin térre szállításáról naponta tudósítottak az újságok, többen attól tartottak, hogy a Margit híd összeroppan majd a súly alatt – szerencsére nem így történt, és a kocsi felbokrétázva, diadalmenetben érkezett meg a Kálvin térre.

A felavatásra 1883. október 22-én került sor, nagy ünnepség keretében. Ekkortól a fővárosiak már szabadon gyönyörködhettek a működő szökőkútban, amely a Danubius kút nevet kapta.

A neoreneszánsz díszkút tetején a Dunát jelképező Neptunusz alakja áll. Lábát egy delfin fején nyugtatja, egyik kezében kagyló, másikban kormánylapát. 

 

Alatta körben a három gyönyörű női szobor három másik folyót testesít meg. (Azért ez jellemző, hogy a főalak a férfi, a többiek a nők...) A Tisza kezében hálót tart, a hálóból kecsegék hullanak ki.

 A Dráva lábát díszes edényen pihenteti, ölében kagylókat és csigákat tart. 

A Száva tétlenül néz maga elé, talán egy lassú, nyugodt folyót szimbolizálva. Cserébe ő talán a legszebb. 

A második világháborúban a díszkút súlyosan megsérült, 1949-ben elszállították a Közraktárak területére. Győry Dezső műhelyében azonban a szobrokat újrafaragták, és az ekkora már forgalmas közlekedési csomóponttá vált Kálvin tér helyett 1959-ben a mai Erzsébet téren (akkor Engels tér) állították fel, a mű eredeti tájolása szerint.

1978-ban azonban a Duna alakját 180 fokkal elfordították. Török András arról ír, hogy ez az V. kerületi tanácselnök kérése volt, hogy neki ne Danubius fenekét kelljen nézegetnie hivatali szobájából.

Az azért biztató, hogy elmúlt a háborúk és a tanácselnökök kora is, a diszkút pedig még mindig áll.

A bejegyzés trackback címe:

http://szerelmembudapest.blog.hu/api/trackback/id/tr554886012

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.