Nemrég elhatároztam, hogy az irodalmi kávéházak sorozatát a Kávéforrás nevű hellyel folytatom. Neki is vágtam, és néhány nagyszerű képet készítettem az épületről a belvárosban. A kávéházakról szóló egyik könyvből emlékeztem rá, hogy az épület alsó szintjét egy bank foglalja el. Hazaérve azonban kiderült, a házszámban tévedtem, és végig egy másik épületet fotóztam. Jellemző.

De nem veszhetnek kárba a fényképek, és ha egy épület ilyen szép, biztosan érdekes a története is, csak rá kell lenni. Így ma a Magyar Általános Takarékpénztár Részvénytársaság József Attila (egykor Fürdő) utcai épületéről mesélek.

A 19-20. század fordulójára Magyarországon a gazdaság legdinamikusabban növekvő és legfejlettebb ágazatává a hitelszervezet vált. A banktisztviselőként is dolgozó Arany László A délibábok hősében így jellemezte a korszakot:

„Bank, társaság, egylet nő, mint a gomba...

 Külföldi tőkék jőnek forgalomba,

Franc, belga, ángol meg se kérdezi

Kinek, mi célra, mily pénz s mennyi kell, -

Szilárd és korlátlan a magyar hitel.”

A Magyar Általános Takarékpénztár Részvénytársaság 1881-ben alakult, egymillió forint alaptőkével, amelyet százforintos, bemutatóra szóló részvére osztottak fel. A szorosan vett takarékpénztári üzleteken kívül különösen sorsjegy-üzletekkel foglalkozott.

Budapesten sorra emelkedtek a neves építészek által tervezett bankpaloták, takarékpénztári székhelyek. E nagyívű építkezések azt voltak hivatottak hirdetni, hogy az adott bank, takarékpénztár megbízható, vagyonos, kész és képes ügyfelei, betétesei érdekeit maradéktalanul szolgálni, értékeiket megőrizni és gyarapítani. Emellett a bankpaloták díszes külseje a kor technikai vívmányaival – telefon, távíró, csőposta, központi fűtés, liftek és mások – felszerelt modern irodákat, tágas ügyféltereket, biztonságos pénztárakat és trezorokat foglaltak magukba.

Még a századfordulót megelőzően épült fel a Takarékpénztár szecessziós stílusú központja, amelynek homlokzatán a méhkas szimbolizálja a szorgalmasan gyűjtögető takarékbetéteseket.

A tervező Meinig Artúr, aki számos magánépületet alkotott korában, így például a ma a Szabó Ervin Könyvtárnak otthont adó Wenckheim-palotát és a Stefánia-palotát. A Szászországban született, Drezdában tanult építész 1883-ban telepedett Magyarországra, és azután az arisztokrata megrendelők egymásnak adták a kilincset, hogy megbízásokat adjanak neki. Ötvenegy évesen, munka közben halt meg.

A takarékpénztár azonban egyre gyarapodott. Egy időben a részvénytársaság igazgatóságának és felügyelő-bizottságának alelnöke volt maga Jókai Mór is. 

1920 júliusában azonban szörnyű esemény híre rengette meg a falakat. Egy szélsőjobboldali szervezethez, az Ébredő Magyarok Egyesületéhez tartozó fegyveres csoport brutális támadást hajtott végre a zsidó polgárság találkozóhelyeként ismert Club kávéház ellen a Lipót körúton.  Behatoltak a kávéházba, az ott talált vendégeket kegyetlenül bántalmazták, Verebélyi Arthur, a Takarékpénztár igazgatója járt a legszerencsétlenebbül, egy bajonettel végeztek vele.

 Hevesi Simon dr. főrabbi a temetésen az alábbi szavakkal búcsúzott: „Verebély Artus sebének ajka záruljon be. A te sebedre meg fogjuk találni az irt, uralkodni fogunk érzelmeink küzdő hullámain és XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX el nem fogjuk árulni a mi magyar hazánkat. Magyar zsidó testvéreink, ennek a magyar hazának hű gyermekei legyünk.”

Az X-ek a cenzúra törlését jelölik...

De hogy ne ilyen tragikus epizóddal fejezzük be a történetet: a Magyar Általános Takarékpénztár 1925-ben felvásárolta a Corvin mozi részvényeinek többségét, és a Star Filmgyár tulajdonosa is volt. Nekik köszönhetjük, hogy Budapesten megjelenhettek először a hangosfilmek.

Pompás székházuk, homlokzatán a méhkassal pedig máig hirdeti a rég letűnt cég dicsősségét. Néha azt álmodom, hogy a mai bankok is ilyen székházakat emelnek.