Szerelmem, Budapest

Szerelmem, Budapest

T, mint Thonet

2013. január 20. - Szerelmem, Budapest

Ahhoz, hogy az ember a Váci utcában alaposabban szemügyre vegyen egy homlokzatot, elég strapabírónak kell lennie. Míg a 11/A. szám alatti házat fotóztam, körülbelül tizenhat különböző korú, nemű és nemzetiségű turista ütközött belém, és pardonozott, persze. Nemhogy bosszús lettem volna rájuk, még meg is ajándékoztam őket: mivel önkéntelenül is felpillantottak, mit is bámulok annyira, ők is láthatták ezt:

A történet a messzi Rajna-vidéken kezdődik, ahol egy Michael Thonet nevű asztalosmester erősen törte a fejét, hogyan is lehetne a fát meghajlítani. Biztos bolondnak tartották, de ő kitartó volt, és sikerrel járt: előzetes gőzöléssel érte el a lehetetlennek látszó megmunkálást. Így született meg az első Thonet-szék. 1841-ben kezdődött el azonban az igazi sikertörténet: egy koblenzi kiállításon Metternich hercegnek annyira megtetszett az ötlet, hogy bátorította a mestert, költözzön Bécsbe. Thonetnek nem kellett több biztatás, és hamarosan már az osztrák császári udvarban mutathatta be mintadarabjait, 1842-ben pedig meg is kapta a jogot a hajlított bútorok gyártására.

Később Thonet fiaival önálló céget alapított, és sorozatgyártásba kezdett, így született meg a 4-es számú szék, amiből rögtön nagyobb mennyiséget rendeltek a bécsi Daum kávéházba, majd 400 darabot Pestre, az Angol Királynő szállóba. Ezeken a székeken ült maga Deák is!

A Thonet jelképévé mégis a 14-es számú szék vált.

A siker titkát egyrészt azzal magyarázzák, hogy volt egy alaptípus, kör alakú ülőlappal és egy U alakú ívből hajlított háttámlával, de ezt követően a háttámla kitöltésére számos, száznál több variációt terveztek. A másik titok, hogy a bútorok abszolút illeszkedtek a korabeli szecesszió, később az art déco és a Bauhaus ízlésvilágához.

A Thonet cég ezer szálon kötődik Magyarországhoz is. Első gyárukat a történelmi Magyarország területén, Nagyugrócon nyitották meg. Európa többi nagyvárosához hasonlóan Pesten is nyitottak üzletet, először a Vigadó téren, amely épület azonban 1898-ban nagyrészt tűzvész áldozata lett.

1888-ban kezdték el építeni a Váci utcai üzletházat, tervezőnek pedig Lechner Ödönt kérték fel.

Lechner felesége korai halála után három évig Franciaországban dolgozott reneszánsz kastélyok helyreállításán, és az ott megismert stílus hosszú ideig visszaköszön munkáin, ezen az épületen a gótikával ötvözve. Kagylók, urnából kiomló virágkötegek, indafüzérek, ördögfejekkel díszített erkélyrács – azt gondolnánk, mindez együtt már giccses lehet, de mégsem.

Ráadásul ott van a harmadik emeleti ablakok közötti gótikus fülkékben a két szobor, egy nő és egy férfi, merengve bámulják, ugyan mit téblábol ennyi ember a Váci utcán.

A díszítés legjellegzetesebb eleme mégis a Zsolnay-gyárból származó, búzavirágkék kerámiaburkolat, melyen minden második csempén a Thonet testvérekre utaló T betű látható.

Hiába a reneszánsz és a gótikus beütés, a házat a szecesszió előhírnökének tartják, amely Lechner nagyságát először megtestesíti, mintegy védjegye a munkásságának. Ráadásul ez az épület tekinthető Budapest első korszerű üzletházának.

Habár ma már nem ők a ház urai, Thoneték sikere tartósnak bizonyult. Az észak-hesseni Frankenbergben székelő vállalatot ma már a dinasztia ötödik generációja irányítja. Vajon jártak már a Thonet ükunokák a Váci utcán? Tulajdonképpen az is lehet, hogy épp egyikőjük botlott a fotózás közben belém...

A bejegyzés trackback címe:

https://szerelmembudapest.blog.hu/api/trackback/id/tr565029463

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2013.01.21. 10:13:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kálmán Kovi 2013.05.16. 00:10:04

Hát ez nem egy finta tervezés,lophatott volna tölük ! Ő szakember volt !

Sikerült egy ocsmány Dunapartót (Forum,Inter stb.) csinálnia,amit nézhetünk buta arcal mint a spenot házat !!

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2015.07.03. 14:31:36

Egyik kedvenc budapesti épületem :)
süti beállítások módosítása