Szerelmem, Budapest

Örömváros – a legszebb történet

2013. január 27. - Szerelmem, Budapest

Adott egy közepes állapotú budai villa, némi élelmiszer, végül több száz végtelenül éhes és végtelenül dühös, a háború után sorsára hagyott gyerek. A helyzetet bonyolítja, hogy egyaránt vannak köztük zsidók, nyilasok, ellenállók, bárók gyermekei, és amikor valakiről kiderül, honnan jött, a többiek alaposan elverik. Csak egy olyan elhivatott, imádságos életű ember tudott ebből a helyzetből csodát teremteni, mint amilyen Sztehlo Gábor volt.

Sztehlo nevét kevesen ismerik, és még az sem segít sokat, hogy 2009-ben, születésének századik évfordulóján a főváros legforgalmasabb pontján, a Deák téren emeltek neki szobrot.

Ki az a Sztehlo Gábor, és miért ragadott jobban magával a története, mint eddig bármelyik más történet a blog írása során? (Pedig ott volt a sorban például az első parkot létesítő Seilern Crescence, a tiszaeszlári perben a védelmet elvállaló Eötvös Károly vagy a női egyenjogúságért küzdő Teleki Blanka.)

Sztehlo evangélikus lelkész volt, szolgált és templomot épített, több helyen is. Ahogy Isten kezében című életrajzi könyvében leírta, nem igazán érdekelte a politika, szinte észre sem vette, mi történik körülötte, hogyan sodródik az ország háborúba és az antiszemitizmus csapdájába, még a német megszálláskor is alig kezdett ébredezni: „Velem egykorú fiatal lelkésztársaim, akikkel együtt dolgoztam, éppen úgy fogadták Budapest megszállásának hírét, mint én, azzal az egyetlen kérdéssel: vajon tudjuk-e munkánkat folytatni? Szűklátókörűen mindent ebből az egyetlen szempontból bíráltunk el. Szent együgyűség! Sajnos több annál: vétkes tájékozatlanság. Vagy önző, befelé fordult, a maga üdvösségét kereső élet.”

Ekkor kapta meg azt a megbízatást, amely aztán egész életét megváltoztatta: a református egyházzal közös gyermekmentő szolgálathoz nevezték ki, a Jó Pásztor nevű szervezethez. Sztehlo gőzerővel kezdett a mentőmunkába, és 1944 végéig 32 gyerekotthont szervezett meg, ahol 1600 gyermeket és felnőttet mentett meg a Nemzetközi Vöröskereszt támogatásával. Félelmet nem ismert, pedig lett volna rá oka: volt, hogy a nyilasok hurcolták el, később pedig az orosz katonák lángszórójától az mentette meg a csapatnyi gyereket, hogy a pincében bújtatott orosz író oroszul kezdett kiabálni megérkezésükkor.

Véget ért a háború, a szülők boldogan ölelték magukhoz újra rég nem látott, Sztehlo szárnyai alatt elbújtatott gyermekeiket – sok-sok gyerekért azonban nem volt, aki jöjjön. Így született meg Sztehlo szívében egy újabb gyerekotthon ötlete.

1945 tavaszán egy Weisz Manfréd által adományozott villában létrehozta a Pax Gyermekotthont. (A Budakeszi út 48. szám alatti épületben ma a Sztehlo Gábor nevét viselő gyerekotthon működik.)

Sztehlo különös tervet valósított meg: az otthonban élő 800 gyerek ösztönzésére köztársaságot alapított, mely a Gaudiopolis, Örömváros nevet kapta. A gyerekek valóban maguk döntöttek, Sztehlo minden tekintélyuralmat ellenzett, így ő inkább csak láthatatlanul befolyásolta őket. Miniszterelnököt és minisztereket választottak - persze előbb még azt is el kellett dönteni, hogy kinek legyen választójoga, például a kicsiknek és a lányoknak legyen-e (lett). A munkaügyi miniszter tervezte a munka beosztását, a kultuszminiszer versenyeket, színielőadásokat szervezett, felelős volt a faliújságért, míg a belügyminiszter nyomozott az esetleges „bűnügyekben” vagy kihágások esetén. Alkotmányt és törvényeket alkottak, bíráskodtak. Hogy a „hatalomgyakorlás” önkényessé válását megakadályozzák, saját lapot alapítottak, amibe bárki bármit szabadon megírhatott, akár a miniszterekről is. Iskolákat, műhelyeket hoztak létre, működött könyvtár, énekkar.

Sztehlo lelkészként minden vasárnap tartott istentiszteletet, de nem volt kötelező megjelenni, és arra törekedett, hogy „felekezet-független nyelvet használjon”.  Ellenállt egyháza nyomásának, amikor először azt kívánták tőle, hogy csak zsidó, később, hogy csak evangélikus gyerekeket vegyen fel: minden gyereknek segíteni akart, vallási, faji, nemzeti és egyéb különbségekre tekintet nélkül.

Sztehlo Gábor munkája ihlette a Valahol Európában című filmet. Később persze az ő életéről is készítettek filmet, Gaudiopolis címmel, nem is akármilyet. A kedvenc mondatom benne, amikor a köztársaság létrehozásakor éjszaka boldogan mennek a gyerekek, hogy bemutassák Gábor bácsinak az újonnan megalakított kormányt, így zavarja el őket: "Ha öt percen belül nem alszik az egész kormány, holnap életbe lép az önkényuralom!"

A nem-játék ország új urai azonban veszélyesnek találhatták tevékenységét, ezért 1950-ben államosították Gaudiopolist, a gyerekeket más otthonokban szórták szét, szürke egyenruhába bújtatták. Sztehlo visszatért lelkészi hivatásához, mellette a kitelepítettek megsegítésén fáradozott, majd fogyatékos gyermekek számára hozott létre otthonokat.

1956-ban felesége, aki a munkában addig végig mellett volt, Svájcba vitte két fiúkat tanulni, Sztehlo azonban nem volt hajlandó elhagyni hazáját és az otthonokat.

1961-ben tudta meglátogatni családját Svájcban, és ottléte alatt szívrohamot kapott, a kezelés miatt nem térhetett haza, mert útlevele lejárt, Svájcban ragadt. Két hónap hiányzott ahhoz, hogy megkapja a svájci állampolgárságot, és szíve vágyát teljesítve hazatérhessen, amikor a régi gyermekotthon lakóitól kapott leveleket olvasgatva egy padon megint szívrohamot kapott, az utolsót.

Talán a naplója vége felé szereplő mondatokat tekinthetjük a mottójának: „A kereszténység nem a dogmák, hanem a szeretet világa. Élő, eleven, cselekvő szereteté. Legalábbis annak kell lennie.”

1973-ban a Jad Vasem emlékéremmel a Világ Igazai közé választották. Remélem, mától néhánnyal többen ismerik majd a nevét.

A bejegyzés trackback címe:

http://szerelmembudapest.blog.hu/api/trackback/id/tr955045833

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rátonyi Gábor Tamás · http://bpxv.blog.hu/ 2013.01.28. 10:22:36

Ez tényleg tanulságos írás volt, sok újat tudtam meg belőle. Köszönöm