Szerelmem, Budapest

Irodalmi kávéházak 6. – Japán

2013. február 24. - Szerelmem, Budapest

 

„Az a szerencsétlen, aki ezeket irta, mérhetetlenül áhitozik szeretetre, hogy a szeretet vissza tartsa őt oly dolgok elkövetésétől, melyeket fél megtenni. Őt olyasmiért verték, amit soha nem tett volna. Ő az a gyermek, akit nem szerettek s akit ezen kívűl azért vertek, mert nem tudták elviselni azt, hogy nem szeretik. Igy kivánja ő a szeretetet azért, hogy ne bántsák. Most ez a szerencsétlen bolond, nagy szerelmet táplál az analitikusával szemben pusztán azért, mert azt hiszi érzelmeiben, hogy az nem bántja. Nem veszi észre az analitikus gonoszságát, azt, hogy az csak heti 3 óra erejéig veszi őt emberszámba s azt is csak azért, mert kénytelen ennyire emberszámba venni a 40 pengőért, amelyre szüksége van s hogy még a havi 40 pengőért is csak azért foglalkozik vele, mikor foglalkozhatna mással is, mert ő egy mással is helyettesithető, tehát mindegy, hogy kivel foglalkozik s ezért foglalkozik vele. Viszont, ha az ő analitikusa nem is vesztene semmit, ha másik pácienssel cserélné föl őt, ő vesztene, ha analitikusát mással cserélné föl, mert elölről kellene kezdenie mindent - 2 évet vesztene.”

Igen, ez a bejegyzés megint József Attiláról szólhatna, aki ül a Japán kávéház teraszán, issza a kávét, és éppen a születésnapomon elkezdi teleírni analitikusának és reménytelen szerelmének, Gyömrői Editnek a füzetet, amely aztán a Szabad ötletek jegyzéke címet kapja.

Talán jobb is lenne József Attiláról írni, nem a kávéházról, ahol dolgozott, hiszen a Japánról már mindent lejegyeztek. Mi is említettük már, hiszen az Abbáziából a képes újságot lopkodó művészek a tulajdonos szigorúsága miatt ide teszik át törzsasztalukat. De olyan sok arc és név, olyan végtelen számú történet hiányzik még! Á, nem lehet a Japánról nem írni!

1876-ra lett készen a Sugár út, mely ma az Andrássy nevet viseli, és ezt követően kezdték el mellette a házak építését. A Gyár utcai saroknál (ma Liszt Ferenc tér) Karsay Albert adott megbízást Bukovich Gyulának, hogy neoreneszánsz stílusban palotát készítsen neki. Az 1880-ban befejeződő munka olyan jól sikerült, hogy követendő példaként állították a még épülő többi palota építészei elé.

Még ma is emlékeztet a régi szépségre néhány töredék.

Az úri lakás az első emeletre került, földszinten pedig, az Andrássy út felőli oldalon üzletek sorakoztak. Ezek átalakításával hozták létre azt a teret, amelyben aztán 1895-ben megnyílt a Japán Kávéház.

Miért Japán? A nevet a tükrök feletti csempéken látható, japán témájú csendéletekről, japános motívumokról kapta, később ezek alá függesztették a törzsvendégekről törzsvendégek által készített karikatúrákat.

(Sajnos a Kádár-kori átalakítást végző munkások gondos kezei mindezt eltüntették, így nemcsak unokáink, mi sem fogjuk látni. Ráday Mihály azonban 1985-ben felfedezte, hogy még némi nyoma megtalálható a bambuszos, legyezős sormintának.)

Külön kell szólnunk a telefonfülkékről, melyek gyönyörű üvegét Rippl-Rónai József tervezte. Mert hogy a Japánban telefon is volt ám! Volt egy telefonos, aki, ha fölhívták a kávéházat, és kérték x vagy y urat, akkor nem táblával rohant, hanem megkereste. A telefonhoz volt egy külön tantusz, a Japán állomásának száma volt rajta, a posta úgy adta ki, hogy csak ezekben a fülkékben lehetett használni.

A törzsvendégek névsora több, mint impozáns. Ma a bejáratnál tábla őrzi a nevüket.

A fent említett Abbázia kávéházbeli esetet követően, körülbelül 1907-től a Japán a képzőművészek és műpártolók törzshelye lett. Az asztalfőn a Mester, Lechner Ödön ült. A Japán kávéház művészeiből alakult ki a Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre, tagjai többek között Csók István, Fényes Adolf, Ferenczy Károly, Iványi-Grünwald Béla, Kernstock Károly, Lechner Ödön, Petrovich Elek, Rippl-Rónai József és Szinyei Merse Pál.

A művészek persze a kávéházban is művészek, így nemegyszer az asztallapon születtek meg a legszebb tervek – amit persze reggelre a gondos személyzet letakarított. A városi legenda szerint Lechner Ödön Erzsébet királyné-emlékműve is „asztalra” került első változatban, s mikor egy képzőművészeti lap riportere azon sajnálkozott, hogy reggelre ezt a csodát lemossák majd, Nemes Marcell, a híres műgyűjtő és műkereskedő megvásárolta az asztalt a kávéház tulajdonosától.

Az 1920-as évektől viszont már az írók és előadóművészek veszik át a főszerepet a kávéház életében. József Attilát már láttuk a teraszon írni, s amint abbahagyja, rögtön sakkozni kezdenek Nagy Lajossal, még ebédjükön – ami sokszor vacsorájuk is, és legtöbbször egy adag bableves – is megosztoznak. Itt születik, a „kávéházi szegleten” a Születésnapomra című verse is.

Gyakran látogat be Molnár Ferenc, Bródy Sándor, de gyakori vendég Kassák Lajos, Tersánszky Józsi Jenő és Szép Ernő is, utóbbi rossz nyelvek szerint olyan helyen szeretett ülni, ahonnan mindenkit láthatott és ő is jól látható volt. Rejtő Jenő laponként küldi kifutóval az elkészült részeket a kiadójába.

Ha mindez nem volna elég, esténként itt pihenik ki az előadás után a fáradalmaikat a pesti színházi élet nagyjai is, köztük a két Latabár, Árpád és Kálmán. A reggel az üzletembereké, akik a boltjuk kinyitása előtt térnek be, de járnak ide az udvarban működő bukmékeriroda látogatói, fogadók, zsokék, hajtók, és a környező mulatók, színházak közönsége is be-betér.

A kávéháznak az évtizedek során több tulajdonosa volt, de a virágkor Kraszner Menyhért nevéhez fűződik. Mint lánya visszaemlékezéseiből megtudjuk, ebben az időszakban a kávéház éjjel-nappal nyitva volt, pedig csak hárman üzemeltették: Kraszner, a felesége és az anyósa. Hatalmas energia kellett ehhez, főleg hogy szinte családias légkört teremtettek a vendégek körül, beszélgettek, kártyáztak velük. A vendégek anyagi helyzetére való tekintettel Kraszner  kitalálta a „javító kávé” intézményét, amikor a kihozott kávét hol egy kis tejjel, hol egy kis kávéval „javították”, így egy adag áráért többet is fogyaszthatott a rászoruló. Aztán jött a „javító cukor”, „javító mák”, amellyel egy adag tészta árából is jóllakhatott mondjuk egy fiatal, pénztelen házaspár.

Nem egyszer képpel is fizethetett a megszorult művész, és mindennapi kosztolással „szponzoráltak” évente egy képzőművészeti főiskolai hallgatót. Nem csoda, ha Krasznert mindenki szerette.

József Attila így dedikálta egyik kötetét a Japán tulajdonosának: „Kraszner Menyhértnek, aki Pestre Japánt varázsolt -, nem akarok sokat mondani, de majdnem olyan kávés ő, amilyen költő én vagyok.”

Erkölcsök tekintetében azonban hajlíthatatlan volt Kraszner papa, lánya így emlékszik: „Egyedülálló nőt nemigen szolgáltunk ki. Ez volt a papámnak az állásfoglalása. Egy magánzónő általában ritkán ment el egyedül. Ha ketten voltak, vagy idősebbek és az ember ismerte őket, az más volt. De ha valaki egyedül jött be, és itt leült, arról feltételezni lehetett, hogy ismerkedni akar, és azt nem tűrtük el. Ha egy színésznő jött egyedül, akit ismertek, vagy tudták, hogy kicsoda, az egy más kérdés. Nem volt erről sok vita, mert nem jöttek. Szóval rosszabb közönség itt nem nagyon fordult meg. Az volt a kiindulópont, hogy ez nem találkahely, vagy hogy mondjam csak, ismerkedőhely. Akik jöttek, azokat ismertük, és mondom, úgy egyetlenegy nő ritkán ment el annakidején. Akkor nem olyan dolgozó nők voltak, mint a maiak, hogy mit tudom én, tisztviselőnő vagyok, megkeresem a pénzemet egy osztályvezetőséggel, és beülök valahová.” (Nehéz idők. Ezzel most legalább kicsit csökkent a nosztalgiám...)

A háború alatt már nehezedett a helyzet, a légitámadások miatt előbb kettőkor, majd éjfélkor be kellett zárni. Az ostrom után még újranyitották az üzletet, azonban 1949-ben államosították, a Szikra Kiadó kapta meg az épületet, később megnyílt az Írók Könyvesboltja, amely ma a város legszínvonalasabb könyvesháza.

Persze lehetne ezt ötvözni egy nagyszerű kávézóval, de jelenleg erre nincs kilátás. Ahogy arra sem, hogy a ház, amelynek belső udvarát ma málló vakolat, betört üvegek, szemét, galambszárny-suhogás uralja, újra visszanyerje régi pompáját. De azt hiszem, ezt még megérjük.

A bejegyzés trackback címe:

http://szerelmembudapest.blog.hu/api/trackback/id/tr245102480

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.