Khm, hát a Három Hollót irodalmi kávéháznak hívni nem enyhe eufémizmus. Irodalminak azért mégiscsak irodalmi, és mégsem nyitnék a kedvéért egy új sorozatot „Irodalmi kocsmák” címmel.
Mert hogy a Három Holló bizony kockásterítős, szivarfüstős kocsma volt. Igaz, kiváló helyen, az Andrássy úton, épp az Opera mellett. A finomabb ízlésű közönségnek ott volt szemben a Drechsler, a kapu másik oldalán pedig az Opera kávéház. Ezen a képen is inkább a fényűzű kávéház látszik, a kocsma alig.
Ady valahogy mégis itt érezte jól magát, 1905 és 1911 között kedvenc éjszakai tartózkodó helye volt. Ivott, írt, ivott.
A hely leírására ma Krúdy Gyulát hívom segítségül (köszönöm, Gyula!), aki Ady Endre éjszakái című művében így emlékezik:
„Milyen volt Ady Endre kocsmája, a Három Holló? Ma már a nyoma is eltűnt az Andrássy útról, mert ez a sorsa minden intézménynek, ha még egyszerű serház is, ahová a Szentek és Bolondok beteszik a lábukat. A Három Hollóhoz pedig bőven jártak az akkori pesti szentek, amikor az éjszakának amaz órái elkövetkeztek, mikor a szerkesztőségi szolgák végre seprőt vehettek a kezükbe. ...Ám újra, meg újra nyílik a Három Holló ajtaja, mint ez már régi szokásuk a kocsmai ajtóknak, amelyeket konok bánattal vagy illanó örömmel olajoznak. Belépkednek más barátok és tisztelők, akik az éjszaka e késői órájában sem térhetnek addig nyugovóra, amíg néhány költeménynek vagy valami hasonló haszontalanságnak az élettörténetét meg nem beszélték.
A púpos Löffelmann csárdás, az Andrássy út Quasimodója nem minden jóakarat nélkül figyeli a Holló hátulsó szobácskájában gyülekező társaságot, habár ez a sermérő név szerint és személyesen csak azokat az urakat és hölgyeket ismerte, akik a közeli Orfeum vagy a Folies Caprice lámpásai alatt találták meg élethivatásukat és masztix-, valamint rizsporszagot hoznak magukkal az ajtón át. Spitz-táncosnők tervezgetik itt egy sarokban legközelebbi moszkvai utazásukat, míg a másik asztalnál olyan művésznők nevelgetik a barna söritallal keblük terjedelmességét, akik elmúlt életükben talán már Irkutszkig is eljutottak, ilyenformán nem akarnak messzibbre utazni a Szerecsen utcánál. Más sarokban fetünedezik Patti, a pesti éjszaka bűvészmestere, akiről az a legenda járja, hogy már több mint százesztendős, ugyanezért parókáját is kénytelen gesztenyebarnára festetni. Amott öreg artisták sírják bele a habos kriglibe azokat a régi időket, amikor még biztosan tudták a trapézugrást és a késnyelést.”
Nemsokára megérkezik, akit annyira várunk, Ady:
„De végre jő - Ő. Hinnéd, hogy egy vidéki színész robban be az ajtón, akinek aznap némi sikere volt a kövér polgármesternénél... Máskor az ifjú Eugén Anyegin bundáját keresnéd rajta, amint szenvelegve jár mulatozásai után. - Lédával voltam, te Bolond! - harsogja legjobb barátja és lakótársa, Révész Béla fülébe, pedig Bélánk már régen leszokott arról, hogy szerelmének szemrehányásokat tegyen.
Csinos, vidékies úrfi. A kezét néznéd: olyan tiszta, mint egy fiatal szerzetesé, amelyet az imént mártott meg a szenteltvíztartóban. A haját vizsgálnád: ama sánta lord jutna eszedbe, aki költői ihletében átúszta a tengerszorost. A szemében egy ijedt, beteg gyermek félelme, akit elalvás előtt dajkája a kapufélfának támaszkodó öreg Halál kalandjaival mulattat - míg a másik pillanatban akár olyannak is láthatod szemét, mint egy mohó kalandorét, aki Nagyváradtól Párizsig minden gyönyört felhabzsolni, minden női testből való drágaságot magához ragadni óhajtana. Ó, ezek a fejedelmi szemek!”
Mit jelentett a Három Holló Adynak?
„...Hát lehetett ez a csárda akármilyen utolsó ebben a nagy országban: az igazi Ady mégis csak itt mutatta ki valódi arculatát, két barátja és egy analfabéta kocsmáros előtt, aki odáig, amíg Ady-verset nem olvasott: egyetlen költeményről sem tudott a világon a káromkodáson és a Miatyánkon kívül.”
Asztala néha valóságos Ady-szemináriummá alakult át, ahol Reinitz Béla komponálta a muzsikát verseihez. A zeneszerzéshez azonban meg kellett érteni a vers tartalmát, és néha heves vita keveredett író és zeneszerző között, amiben Reinitz rendszerint úgy torkollta le Adyt: „Maga nem érti ezt, uram!”
Hová tűnt a Három Holló? Az 1920-as években termeit az Opera kávéházhoz csatolták kártyaszobaként, ezzel története véget ért, majd hamarosan a kávéház is erre a sorsra jutott.
1937-ben emléktáblát helyeztek el az épületen, „Röpülj, hajóm” felirattal, ami Csorba Géza alkotása, aki sorozatban gyártotta az Ady-szobrokat abban az időben. 1956-ban a szovjetek az Oktogontól egy idős nőre lőttek ágyúval, aki a figyelmeztetések dacára át akart menni az úton. A domborművet találták el, ami akkor még a homlokzaton volt. Újra kellett faragni, valószínűleg ekkor került rá az ötágú csillag is. A ház felújításakor a dombormű a kapu alá került, tévesen azonban a bejárat bal oldalára, ahol az Opera kávéház volt.
A felirat: "E helyen volt a Három Holló vendéglő, gyakran ordult meg benne Ady Endre is, a megújuló magyar irodalom vezéralakja, a köréje csoportosult írók társaságában."
Az 1990-es évek végén a Goethe Intézet működtetett itt kávéházat, de aztán az Andrássy út luxusüzletek negyedévé vált, a magas bérleti díjak miatt el kellett költözniük. Így történt, hogy ahol Ady Endre itta éjszakánként a napi alkoholadagját, ott ma sokszámjegyű összegekért bundák és táskák gazdái lesznek taxiból kiszálló, üzletbe betipegő milliomos-csemeték.
Vajon ismerik-e ezeket a sorokat?
Én nem leszek a szürkék hegedőse,
Hajtson szentlélek vagy a korcsma gőze:
Röpülj, hajóm,
Én nem leszek a szürkék hegedőse.
Vajon ismerik-e ezeket a szemeket?