Szerelmem, Budapest

Hogyha elpihent a gép, miért ne tornáznál?

2013. június 16. - Szerelmem, Budapest

Dolgozó, elég a porból,
Jöjj velünk, hív a friss tavaszi lég!
Vedd ki részed minden sportból, dolgozó, hisz a pálya is tiéd!
Hogyha elpihent a gép, mért ne tornáznál, miért ne boxolnál, miért ne birkóznál?
Még a lelked is üdébb, hogyha úszkálnál, tarts velünk hát, sporttárs!
Repülj golyó, repülj gerely és szállj messze el!
Szaladj, ugorj ember, hogyha kell!
Munkára, harcra kész és merész minden jó
Dolgozó, sportoló.
Dolgozó elég a porból,
Jöjj velünk, hív a friss tavaszi lég!

Hol is lehetnénk máshol, mint az ötvenes években? A dal pedig (ami ezen a felvételen 0:34-től hallható) a „Munkára, Harcra Kész!” mozgalom indulója.

Az MHK-t szovjet mintára 1949-ben hozták létre, a tömegsport népszerűsítésére. Az első ötéves terv keretében másfél millió sportoló bekapcsolódását várták az akciótól, ami korcsoportok szerint meghatározott szintek elérését írta elő a résztvevő munkásoknak és parasztoknak, a dolgozó és tanuló ifjúságnak. Alapvetően az atlétikára és a természetjárásra építettek, de szerepet kaptak a mezeifutó bajnokságok, a tornabemutatók, a mezítlábas focibajnokságok. Az MHK próbái futásból, kislabda-dobásból, távol- és magasugrásból, súlylökésből, húzódzkodásból, kerékpározásból, városokban úszásból és akadályfutásból állt. A szintek korcsoportos bontásban voltak megadva, és a korcsoporton belül 3 fokozatot különböztettek meg, amelyeket különböző jelvényekkel jutalmaztak.

Az ún. MHK-próbákon 1951 és 1954 között évente 320—520 ezren vettek részt, írja Romsics Ignác.

Hamar bebizonyosodott azonban, hogy a statisztikák nem mutatnak túl jól, mivel hiába mentek el a próbákra a fiatalok, de rendszeres testmozgást nem végeztek, így aztán nem születtek igazi sportteljesítmények. Mi volt a megoldás? Kozmetikázták a statisztikákat, 1955-ben pedig új szabályzattal próbálták csökkenti a bürokráciát. Aztán jött ’56, és elsodorta az egész mozgalmat, próbástól, jelvényestől.

A mozgalom ihlette meg Budapest egyetlen „nem-bekerített” szoborparkjának megálmodóit. Látogató nem, csak néhány futó és egy napozó idős hölgy tűnt fel a bokáig érő fűben a Puskás Ferenc Stadion és a Papp László Sportaréna közötti területen fekvő parkban, melyben sétálva az ember pillanatok alatt visszarepül az időben.

1953-ban adták át a Népstadiont, ami akkor a világ egyik legtöbb férőhelyes sportlétesítménye volt (akkor is olimpiáról álmodtak, hiába). Ekkor kezdték el kialakítani a „dromoszt”, ami az ókori görögöknél a győztes hadsereg bevonulására szolgált, itt pedig a Népstadionba tóduló tömegek és az ünnepelt sportolók útját határozta volna meg.

A terv világos volt: a két oldalon 8-8, háromalakos szoborcsoport, amely kifejezi, hogy a dolgozó és tanuló ifjúság munkára és harcra kész, de közben sportol és kikapcsolódik is, hiszen vidám dolog a szocializmus. Így az alkotások egyszerre szolgálták a gyönyörködtetés és az oktatás célját.

Az utolsó szobrok csak 1958-ra lettek készen, amikor a téma már nem volt olyan aktuális, ráadásul az útvonalat sohasem használták bevonulásra, így aztán a szobrok már évtizedek óta árválkodnak a kiégett fű között.

Nézzük sorban a szocialista realizmus eme kiváló példáit! Az aréna tövében kezdjük a sporttal, mint témával.  

Egy meghatározhatatlan labdajátékot játszik három lány, a kompozíció a Röplabdázók címet kapta (1957, Herczeg Klára – Varga László), de valahogy nem hasonlítanak a mozdulatok.

 

Stafétafutókat (1958, Erdei Dezső – László Péter) viszonylag ritkán látunk szobrokon, és talán ez a legérdekesebb az alkotások közül, mert annyira mozgásban van.

 

Persze a Birkózók (1953, Antal Károly) is különleges, bár én elsőre azt gondoltam, hogy valaki elájult, és ápolják. (Nyilván még mindig a múltkori, Fiumei úti domborművek hatása alatt vagyok.)

 

Miért ne boxolnál? Az Ökölvívók (1958, Búza Barna) modellje – mindkét küzdő félnek – Szája Mátyás szentendrei tornatanár volt, a mackóruhás férfi pedig maga a szobrász. A mozdulatokhoz a tippet maga Papp László olimpiai bajnokunk adta.

 

Ehhez képest könnyed és légies témát hoz a Tornászlányok (1958, Győri Dezső), bár meg kell állapítanunk, hogy az akkori sportolónők aligha hasonlítanak a mai, kislánytestű (és – korú) olimpikonokra.

 

Hogyan maradhatna ki éppen a foci? A Labdarúgókat látva (1958, Mikus Sándor) mindannyiunk szíve hevesebben kezd verni, hisz lelki szemeink előtt megjelennek az Aranycsapat megismételhetetlen (?) sikerei.

 

És végül ebben a témában ott van a természetjárás (Természetjárók, 1958, Beck András). Ahogy a kozterkep.hu kiváló műlapjának szerzője találóan megállapítja, a kompozíció azt sugallja: „Aki még túrázni se megy a brigáddal, arra végképp ferde szemmel néznek.”

 

Sinkó Katalin tanulmányában arra mutat rá, hogy ezek a szobrok nem az emberi test, hanem a szocializmus dicséretét zengik, így aztán a sportolók is nyakig felöltöztetve vannak ábrázolva, nem antik módra, aktként. „A sztálinizmust sajátos, kispolgári prüdéria lengi át.”

Munkára, harcra fel! A munkát a mezőgazdaság, az ipar és az értelmiség hármasa jeleníti meg. A Mezőgazdasági brigádban (1956, Kocsis András) a gumicsizmás agrármérnök magyarázza a legújabb termelési technikákat a parasztoknak, akik mintha kicsit kétkedve hallgatnák.

 

Még aggasztóbb a Szerelőbrigád (1957, Olcsai Kiss Zoltán), mert a munkásfiú még ímmel-ámmal odafigyel a szocializmus építéséről vizionáló főmérnökre, a munkáslány azonban egyfolytában a munkásfiút bámulja. A nők már csak ilyenek, még ha overallba is bújtatják őket.

 

A Főiskolások (1954, Ungvári Lajos) csakis vizsgaidőszaki jelenetet ábrázolhat, még az ötvenes években sem tudom elképzelni, hogy állnak a hallgatók a folyosón, és tankönyvvel a kezükben hevesen vitatkoznak valamilyen tudományos kérdésen. (A saját hallgatóim természetesen mindig kivételek.)

 

De dolgozó népünk harcra is kész! A Néphadsereg tagjai kiválóan képzettek, legyen szó akár gránátvetésről (1955, Tar István), akár szuronyvívásról (1958, Várady Sándor).

 

A szocializmus boldog hétköznapjait idézi fel a többi kompozíció. Akkor még tudtak kulturáltan szórakozni, nem volt Éjjel-nappal Budapest, facebook és számítógépes játékok. Helyette énekeltek (Éneklő fiatalok, 1953, Makrisz Agamemnon), táncoltak (Népi táncosok, 1956, Szabó Iván), felvonultak (Felvonulók, 1954, Kerényi Jenő) vagy ...

 

A negyedik szoborcsoport gondolkozóba ejt, azt olvasom, hogy a címe Lovacskázás (1955, Somogyi József), hát, ez kicsit extrémnek tűnik, de valószínűleg a békés-boldog családi életet, a gyerekekkel történő időtöltést hívatott kifejezni.

Tanulságos időutazásunk végére értünk, már csak a portás bácsival való beszélgetés van hátra. Szerintem úttörőként még ő is sorakozott itt valamikor a tornaversenyre készülve, de most megerősíti, az a hír járja, hogy az új, csillogó-villogú nemzeti stadion éppen itt emelkedik majd, így hát a szobroknak valószínűleg mennie kell. Kár lenne, az én generációmnak ez már inkább történelem, és azzal, hogy szinte karikatúraként emlékeztet arra a korra, többet megtanít az „átkosról”, mint sok-sok tankönyv.

 

Ha a kedves olvasók között van olyan, aki nem ilyen zöldfülű, mint én, és vannak személyes élményei a szoborparkról vagy a "Munkára, Harcra Kész!" mozgalomról, nagyon örülnék, ha megosztaná velem a történetét a szerelmembudapest@gmail.com címen.

A bejegyzés trackback címe:

http://szerelmembudapest.blog.hu/api/trackback/id/tr615364397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fincs_imi 2013.06.25. 23:24:29

Az én gyerekkoromban, a hetvenes években a szobrok közti területnek még megvolt az a funkciója, hogy a szobrok közti jó minőségű, gondosan ápolt gyepen melegítettek be futballmeccsek előtt a csapatok. A nézők körbeállhatták a füves részt, nagyjából a szobrok vonalában, és közelről nézhették a focistákat, visszarúghatták a kigurult labdákat stb. Ekkor persze még 60-70 ezren jártak ki egy-egy nagyobb vagy válogatott meccsre. - Nagyon szép összefoglalás különben, de kicsit ezúttal is hiányolom a forrás megjelölését, a szövegben bizonyos fordulatok szó szerint köszönnek vissza a Köztérkép oldaláról, ahol Mikes Balázs igen komoly, az adatok összegyűjtését illetően úttörő kutatómunkát végzett, sokszor kiigazítva korábbi tévedéseket, cím- vagy évszámelírásokat.

A sorozat nyitó darabja: www.kozterkep.hu/~/2655/szuronyvivas_budapest_varady_sandor_1958.html

Az összefoglaló esszé pedig:
www.kozterkep.hu/p/49/a_dromosz_a_nepstadion_szoborgaleriaja.html