Szerelmem, Budapest


Folyóisten lányai szomjaznak

2015. július 02. - Szerelmem, Budapest

Tátott szájjal bámultak a Barátok terén a járókelők 1835-ben, hiszen valami sohasem látott dolog került oda: egy közkút szobrokkal! (A kép kicsit később, 1870 körül készült.) Bármily hihetetlen, azelőtt Pest-Budán legfeljebb a pestis-oszlopok és szentháromság…

Tovább

Irodalmi kávéházak 10. – Luxor

Tátott szájjal bámulom a körúti homlokzatokat. Most éppen egy Szent István körútit. Korábban Lipót körútnak hívták (1870-1937 között), ez magyarázza, hogy a két oldalán lévő városrész – ahogy a körút többi szakaszánál – is ezt a nevet viseli: Lipótváros,…

Tovább

A leghangosabb trombitáról és arról, hogy ki a testvér

A Pál utcai fiúk történetéhez való kötődésem minimális. Olvasni kellett, dehát az már évtizedekkel ezelőtt volt, s mára már csak annyi emlékem maradt, hogy a vége szomorú. Talán érdemes lenne elővenni, beleolvasni, felnőtt fejjel átgondolni. Most egy mellékszál miatt…

Tovább

Frida Háza, avagy férfiörömök a Magyar utcában

Átlagos lakóháznak tűnik ez az 1878-ban épült, eklektikus stílusú épület, amely előtt a jurátusok nap mint nap elbandukolnak az egyetem és a metrómegálló között. Azt is gondolhatnánk, hogy az egyetlen érdekessége, hogy hátsó tűzfalába – a szomszédos házakhoz hasonlóan…

Tovább

T, mint Thonet

Ahhoz, hogy az ember a Váci utcában alaposabban szemügyre vegyen egy homlokzatot, elég strapabírónak kell lennie. Míg a 11/A. szám alatti házat fotóztam, körülbelül tizenhat különböző korú, nemű és nemzetiségű turista ütközött belém, és pardonozott, persze. Nemhogy…

Tovább

Az író, a nyomdász és a virágkereskedő

Bejegyzés alcíme...

A Fővám tér Budapest turisták által egyik legtöbbet látogatott része, egyik útikönyv sem feledkezik meg arról, hogy ajánlja: német, olasz, spanyol, netán japán barátunk térjen be a Vásárcsarnokba egy jófajta sült kolbászra. De vajon a kötelező fotókat letudva hányan…

Tovább

Irodalmi kávéházak 5. – Szabadság

Kevés irodalmi kávéház menekült át a zűrzavaros huszadik századból a még szinte ismeretlen huszonegyedikbe. A Batthyány-örökmécsesre néző Szabadság Kávéház is épphogy. 1902-ben nyitotta meg Strausz Antal a kávéházat, amelyet a régi Pestet ábrázoló metszetek…

Tovább

Mellőzzétek a zongorát!

Bejegyzés alcíme...

Az V. kerületi Szabadság téren annyi a látnivaló, hogy még a jobb útikönyvek sem képesek valamennyivel foglalkozni. Ott a Magyar Nemzeti Bank épülete, a régi Tőzsdepalota, az amerikai követség, a szovjet emlékmű, a Bandholtz-szobor, és még sorolhatnánk. Pedig a szerényen…

Tovább

Éneklik: rendületlenül

Megkezdődött a karácsonyi vásár, és ilyenkor Vörösmarty szobra a róla elnevezett téren szerényen a háttérbe vonul, és csendesen szemléli a sokadalmat. Pedig ez a szobor, illetve inkább szoborcsoport az egyik legizgalmasabb emlékmű Budapesten. Bob Dent, aki Mesélő szobrok címmel…

Tovább

Kávéillat helyett bankóropogás

Nemrég elhatároztam, hogy az irodalmi kávéházak sorozatát a Kávéforrás nevű hellyel folytatom. Neki is vágtam, és néhány nagyszerű képet készítettem az épületről a belvárosban. A kávéházakról szóló egyik könyvből emlékeztem rá, hogy az épület alsó…

Tovább

A férfi, akinek három gyönyörű nő jutott

Bejegyzés alcíme...

A 19. század végén a főváros igencsak szűkölködött a nyilvános közkutakban. 1869-ben azonban a Pesti Hazai Első Takarékpénztár igazgatótanácsa nagylelkű felajánlást tett, miszerint magukra vállalnák a köz javára „egy nagyobbszerű vízmű” építési költségeit. A nemes…

Tovább

Egy épületnyi idő az életből

Bejegyzés alcíme...

Vajon hány évig kell ahhoz élnem, hogy minden budapesti ház, templom, park, szobor, kávéház és ember izgalmas történetét elmeséljem? Mert ott vannak egyrészt a turistalátványosságok, amelyek képét minden itt járó külföldi magával viszi, szerte a világba. Ez talán még…

Tovább

A csempék titka - Attila nyomában 5.

A Deák téri metróállomás csempefalát illetően három csoportba sorolhatjuk az embereket. (Nem számolva most azokat az embertársainkat, akik soha nem tennék be a lábukat a budapesti metróba.) Az első típus a reggeli kávé előtt rendszerint csak maga elé bámulva várja a metrót,…

Tovább

Crescence üzenete: Virulj!

Gyakran ebédelek a Szabadság téren, igazi nyári piknik, a hivatalbeli gondok kiszellőztetésére. Egy délben pótolhatatlan barátnémmal a tér déli részén ücsörögtünk. Talán a nagyszerű beszélgetés tette, hogy csak néztem, és nem láttam. Pedig alig két méterre tőlem ott…

Tovább

Attila nyomában 3. - A rakodópart alsó kövén...

Vajon valóban József Attila nyomában jár az ember, ha letelepszik a Dunát nézni a Kossuth téren a szobra mellett? Igen is meg nem is. Fejtő Ferencnek kellett összeállítania a Szép Szó folyóirat 1936-os könyvhétre készülő különszámát, melynek címe Mai magyarok régi…

Tovább

Irodalmi kávéházak 1. - Centrál

Ki tudná elképzelni Párizst kávéházak, a Prokop, Les Deux Magots, Café de Flore nélkül? Budapestnek azonban ebből a szempontból nem kell(ett) szégyenkeznie. A kávéházak tündöklésének korszakában (1873-tól 1914-ig) 591 kávéház és 409 kávémérés működött. Büszkén…

Tovább

Vérből virág

A mai Nádor utca, Báthory utca, Hold utca és Bank utca négyszögét a 19. század végéig a "Neugebäude", az Újépület uralta. A II. József uralkodása alatt épült kaszárnya akkor vált a gyűlölet célpontjává, amikor egyik négyszögletű kis udvarán, éppen ott, ahol ma az…

Tovább

Hogy mik vannak! 1.

A városi ember mára kicsit túltelítődött a különböző színű, nagyságú, feliratú táblák és hirdetések tömkelegével. Így történik, hogy néha már csak átsiklik a szemünk egy-egy különlegesebb, netalán megmosolyogtató látnivalón. Ebben a sorozatban néhány ilyen…

Tovább