Szerelmem, Budapest

Szerelmem, Budapest

Domborulnak, leborulnak

2012. november 01. - Szerelmem, Budapest

Az év ezen szakasza különösen kedves nekem, mert a temetők iránti megmagyarázhatatlan vonzalmam nem tűnik furcsa hóbortnak, hiszen ilyenkor talán sokan mások is rácsodálkoznak a sírkertek szépségére. A fővárosban ráadásul a temetőben bolyongás élménye attól is különleges, hogy lépten-nyomon egy-egy ismert ember sírjába botolhatunk a saját drága halottaink nyughelyét keresve. A Nemzeti Sírkert minden bizonnyal a leglenyűgözőbb valamennyi közül patetikus hangulatával és tágas tereivel (József Attila sírjánál már jártunk ott), de nem kevésbé kivételes a Farkasréti temető sem.

Tóth Vilmos A Farkasréti temető története címmel alapos tanulmányban foglalta össze a budai sírkert több mint száz éves históriáját. Ebből tudjuk, hogy Farkasrét nevét Döbrentei Gábornak köszönheti, aki 1844-ben magyar elnevezéseket ajánlott 56 budai német hegy-, völgy- és dűlőnév helyett — oklevelekben talált régi neveket, tükörfordításokat, illetve saját kreációit —, és az indítványt Buda elöljárói 1847 júniusában hivatalosan el is fogadták. Farkasrét eredeti neve Wolfswiese volt: tehát, mint a legtöbb esetben, itt is tükörfordításról van szó.

A sírkertet 1894. április 1-jén nyitották meg a többi budai temető tehermentesítésére. Nem kis tiltakozás közepette. Egy újságíró például így írt az eseményről: „A mi városházi bölcseink fel akarják vinni a temetőt a hegyoldalba, hogy az jó messzire ellátsszék. Makacsul és konokul ragaszkodnak ahhoz, hogy azt az elragadó kilátást, melyet erről a hegyoldalról a szelíd Sas-hegy meg a regényes Csillebérc nyújt — a sírkeresztek élvezzék. Vajjon kiért, miért kell okvetlenül köves hegycsúcsokon nyugodniok ezentúl a budai halottaknak? Ahelyett, hogy a temetőt elhelyeznék a budafoki vagy a budaörsi határba, méregdrága pénzért hegyoldalakat vesznek, gyümölcsösöket irtanak, villákat rombolnak s könnyelműen tönkre teszik a budai hegyvidék egyik legszebb részét!”

Mindenesetre arra a kedves újságíró nem gondolt, hogy a látogatók is gyönyörködhetnek a kilátásban.

A legkorábbi, ma is eredeti helyén álló neves sír az 1901-ben elhunyt Cathry Szaléz Ferenc, a svábhegyi fogaskerekű vasutat tervező svájci születésű gépészmérnök tiszteletére létesült.

Budapest 1944-es bombázásai során nem egy találat érte a temetőt, a nagy ostromban pedig nemcsak a néhány éve felavatott bejárati együttes szenvedett súlyos károkat, hanem az egész sírkert, még ma is viselik megrongálódott sírok ennek nyomát. A már emlegetett Ungváry-Tabajdi-könyvben (Budapest a diktatúrák árnyékában) van arról szó, hogy a szovjet csapatok 1944. december 28-án érték el a temetőt, amely stratégiailag fontos pont volt, mert a Sas-hegy csak ebből az irányból volt megközelíthető. Az itt védekező SS-lovasezred mintegy 80 katonája a kriptákban rendezte be állásait: matracokat és paplanokat hordtak ide, a csontokat pedig kidobálták. Grassl zászlós, a Vannay zászlóalj szakaszparancsnoka tapasztalva hogy vele szemben dagesztáni illetve kirgiz katonák harcolnak, különös eszközökhöz folyamodott az ellenfél elrettentésére: két szovjet hullát felakasztott a 44. gyalogezred híres parancsnokának, krupieci Bauer Gyula vezérőrnagynak a sírjára, és hangszórósaival kísértetiesen huhogni kezdett, ami a babonás iszlám vallású katonákat nyugtalanította. A németek 1945. február 7-éig tudták védeni a temetőt.

Az igazi fordulat 1952-ben következett be a temető történetében, amikor lezárták a Kerepesi úti temetőt. S bár 1956-ban Nemzeti Sírkertté nyilvánították, ezt követően a rendszerváltásig zárt és ateista kegyeleti hely maradt: területén csak a Fővárosi Tanács engedélyével lehetett temetkezni, és egyházi szertartásra 1988-ig nem kerülhetett sor. Így hát Farkasrét felértékelődött, a régi politikai, egyházi, gazdasági és katonai elit, valamint általában a tudós- és művészvilág első számú fővárosi temetkezési helyévé vált. Ma is van egyfajta „budai polgári” hangulata, a sírokon gyakori a nemzeti színű szalag, a nevek előtt megjelennek rangok és címek, címerek.

Tóth Vilmos szerint körülbelül öt-hatezer közéleti személyiség, művész nyugszik itt, így a híres emberek sírjainak számbavétele reménytelen vállalkozás lenne. (Ezt megtette Varga József, honlapján publikálta a nem kis teljesítményt: http://www.agt.bme.hu/varga/foto/farkasreti/farkasreti.html.)

Ezért inkább néhány olyan képet válogattam ide, amelyek – függetlenül attól, hogy egyszerű vagy ismert emberek nyughelyéről van szó – a temetők két legfontosabb sajátosságát jelenítik meg: a szomorúságot és a szépséget. Végső soron pedig a reménységet. 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szerelmembudapest.blog.hu/api/trackback/id/tr924884609

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

baby bee (törölt) 2013.11.20. 14:19:43

én nagyon szeretem, felette lakunk, békés, csendes és szép, legszebb ősszel. vannak helyei, ahonnan a kilátás mesés (Mátrától Százhalombattáig), valahol pedig a parkszerű, szomorkás szépsége fog meg (és van, amikor nem megyek arra, mert sok...).
süti beállítások módosítása