Szerelmem, Budapest

Hűtlenkedem

2013. július 24. - Szerelmem, Budapest

Egyszerűen nem tudok választani közülük. Nem én vagyok az egyetlen, aki így van ezzel. Ady is azt írja: "Itt halok meg, nem a Dunánál." Szepsi Csombor Márton pedig megszakadó szívvel vesz búcsút Párizstól: "Bizony az egész ezideigvaló bujdosásomat és annak terhét ez egy város el­felejtette vala velem, oly igen, hogy mint szinte szerelmes hazámból kelletett viszontag innen kijőnöm."

Hasonlóan érzek én is, és kicsit hatalmába kerített a félelem, hogy hiába a Budapest iránti mérhetetlen rajongás, az édes Párizs elhagyását megint végtelen levertség kíséri majd. De ahogy ez a blog is a Párizs keltette űr betöltésének vágyából született, úgy most egy másik ötlet fogant meg bennem, mely preventív kezelése a hazatérési depressziónak. Mi más lehetne egy ilyen kettős szerelmet egybeforrasztó terv, mint a régmúlt magyarjai által a Szajna partján hagyott nyomok felkutatása?! A hasonló tudathasadásos állapotban szenvedők e kutatás eredményeit a szajnaszentmihályi beszámolóban olvashatják majd folyamatosan, a Párizst hűvös távolságtartással fürkésző, bizalmatlan olvasóknak pedig íme néhány kép bizonyítékul. 

Akiket pedig csak Budapest hoz tűzbe, azoknak nem kell sokáig várniuk e blog hasábjain a következő izgalmas pesti mesére... 

A bejegyzés trackback címe:

https://szerelmembudapest.blog.hu/api/trackback/id/tr745423800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SontPent 2013.08.27. 16:40:00

Az első világháború előtti Budapest már lekörözte Bécset, és az isteni Párizzsal kelt versenyre. A Hauszmann-féle csodálatos Budavári Palota (és a Várnegyed) Versailles-jal vetekedett. Ugyan a budai vár kisebb volt, de a csodálatos panoráma miatt igazi versenytárs volt.

Íme a titok: Podmaniczky-től kezdve a magyar elit nemcsak tehetséges, patrióta, hanem BECSVÁGYÓ is volt. Eleink Európa legszebb fővárosát akarták létrehozni. A magyar géniusz miután egyenlő feltételeket kapott a Habsburg birodalomban, óriási erőfeszítéssel és becsvággyal gyürkőzött neki a feladatnak. A magyar szellem és akarat 30-40 év alatt MAJDNEM csodát tett.
Igazából Párizsnak 1914 előtt már csak egyetlen versenytársa volt: Budapest. Majdnem sikerült.

Csak azért jött a két világháború, Trianon, a 40 év szocializmus esztelen pusztítása, és végül a 20 éves Demszky korszak amely önmagában felért egy világháborúval.
Ma már Budapest egy romhalmaz. Gyönyörű rommezők között járunk. Turista mondjuk kevesebb van, mint Párizsban. Nekünk marad a nosztalgia és újjáépítés, renoválás. És amit felépítenek estére, leomlik reggelre.