Tulajdonképpen eddig azt gondoltam - és talán ezzel nem vagyok egyedül -, hogy az eszperantó csak egy Zamenhof nevű kalandor komolytalan hóbortja, amit azért találtak ki, hogy a diplomához szükséges nyelvvizsga minél kevesebb erőfeszítéssel megszerezhető legyen. E súlyos tudatlanságért most e bejegyzéssel vezekelek.

Létezik ugyanis Budapesten egy Eszperantó Park, aminek állítólag nem ez a hivatalos neve, de mégis a mesterséges nyelvnek, kitalálójának és barátainak állít emléket. A Tabán lábánál, a még mindig meg nem nyitott Rác-fürdő előtt fekvő parkról van szó. Három műtárgy kapcsolódik az eszperantóhoz.

A nyelv atyja, Dr. L. L. Zamenhof (valódi nevén Lazar Markovics Zamenhof) mészkőből készült mellszobra az egyik, amely e helyen már a második (1999 óta áll itt), mivel a korábbi, bronz változatot ellopták.

Zamenhof lengyelországi orosz szemészorvos volt, de a nyelvek mondhatni a vérében voltak: apja, nagyapja is nyelvész és nyelvtanár volt, neki pedig két anyanyelve volt, apja ugyanis oroszul, anyja jiddis nyelven beszélt hozzá. Később megtanult lengyelül, héberül, ógörögül, latinul, angolul és franciául, kicsit tudott olaszul, spanyolul, litvánul. Talán a környezetében tapasztalt, a különböző népcsoportok között fennálló konfliktusok is hozzájárultak, hogy már gimnazista évei alatt egy közös világnyelven kezdett gondolkodni, amely összeköti a népeket, és talán világbékét hoz.

Úgy gondolta, csak mesterséges nyelvről lehet szó, hiszen ha egy nemzeti nyelvet választ, akkor az irigységet váltana ki a többi népből (hol volt még akkor az angol!). Sok-sok kísérlet után jutott el a nyelvhez, amit Lingvo Internaciának nevezett el, és művét dr. Esperanto ("reménykedő doktor") néven publikálta 1887-ben - innen született az eszperantó nyelv ma használt neve. A nyelv óriási sikert aratott, és habár az orosz hatóságok gyanakodva figyelték, rengetegen kezdték el tanulni, olvasni.

1905-ben tartották az első Eszperantó Világkongresszust a franciaországi Boulogne-sur-merben, amely előtt Zamenhof megkapta a francia becsületrendet (igaz, előtte majdnem éhenhaltak a családjával, mert orvosként nagyon rosszul keresett). Ezután még számos világkongresszust rendeztek, az 51.-et 1966-ban Budapesten. Ennek állít emléket a parkban a mészkő kocka, amelynek tetején ötágú csillag E-betűvel, körben pedig a szöveg felváltva magyarul és eszperantóul: "A békéért folyó nemzetközi együttmunkálkodás emlékére az 51. eszperantó világkongresszus alkalmából." (Hogy kicsit tanuljuk a nyelvet, íme eszperantóul is: Je la memoro de la internacia kulaboro kaj paco okaze de la 51-a universala kongreso de esperanto.)

Később a park egy díszkúttal gyarapodott, amelynek belsejét a betű és ember kapcsolatát szimbolizáló fekete-fehér márványmozaik borítja, ma már azonban elég rossz állapotban van.

A mozaik mintája eredetileg így nézett ki:

A Magyarországi Eszperantó Szövetség minden év december első felében itteni koszorúzással zárja a Zamenhof-nap programjait.

Mert hogy létezik ilyen szövetség, ahogy van az eszperantó nyelvnek himnusza, zászlója is. A világirodalom nagy részét már lefordították eszperantó nyelvre, a Bibliától Shakespeare-en át Balzacig, sőt mára már számos eszperantó nyelven írt mű létezik! Mivel a nyelvet mintegy 115 országban beszélik, becslések szerint több millióan, természetesen léteznek eszperantó újságok, hírportálok, rádió- és tévécsatornák is, meg persze Eszperantó Akadémia.

Aki nem hiszi, járjon utána, például itt: www.eszperanto.hu.

De azért van némi alapja a bejegyzés elején felvetett előítéletnek: szakértők szerint míg egy világnyelvet egy átlagos képességű ember kb. 2000 munkaóra alatt tanul meg elfogadható szinten, addig ez az eszperantónál 200 munkaóra. Ami azért jó móka, akkor is, ha Eszperantóországba nem is lehet elutazni.