Szerelmem, Budapest

Szerelmem, Budapest

Csak egy éjszakára küldjétek el őket

2014. november 29. - Szerelmem, Budapest

„Przemyśl” – ez az egy szó áll a Margit-híd budai hídfőjénél álló emlékmű talapzatán. Az alkotó, aki minden éjjel a vérgőzös borzalom rémálmától űzve ébredt, úgy gondolhatta, hogy soha, senki nem felejtheti el ezt a nevet. 

Sződy Szilárdnak hívták, és a megbízatást azért kapta, mert mindenképpen olyan művészt kerestek, aki maga is részt vett a prezmyśli ostromban. Az 1932-ben felavatott emlékmű Budapest talán legfélelmetesebb, üvöltő oroszlánját ábrázolja, mancsa alatt az erőd romjaival és egy háborús zászlóval.

A talapzat másik oldalára egy tábla is került: „Przemyśl várában hősi halált halt magyar véreink dicső emlékezetére emelték a bajtársak a székesfőváros közönségének támogatásával. 1932. ’Küzdtek oroszlánként’ Magyarország várkapujában. Légyen a példa örök.”

Legyen a példa örök? Vajon mire gondolhattak? Biztosan nem arra vágytak, hogy megismétlődjön az első világháború egyik legborzalmasabb csatája...

Przemyśl a mai Lengyelország területén fekvő település. Amikor Lengyelországot először darabokra tépték a nagyhatalmak, Galícia a Habsburg Birodalomhoz került, és hogy helyzetüket megerősítsék, erődök sorát építették fel itt az osztrákok. A przemyśl-i erőd építését 1873-ban kezdték el, 24 évre tervezték, de pénzügyi okokból sohasem fejezték be teljesen. Így is a harmadik legnagyobb erődnek számított Európában Verdun és Antwerpen után.

Alig két hónappal a szarajevói halálos lövés eldördülése után, 1914 szeptemberében már elszenvedték az első vereségüket a Nagy Háborúban a Monarchia csapatai, így aztán a Przemyślen keresztül történő visszavonulásra kaptak parancsot. Az erőd védői (a méretek érzékeltetése végett: 120 ezer fős helyőrség!) kapták azt a feladatot, hogy felfogják az orosz támadásokat, és biztosítsák az osztrák-magyar hadak visszavonulását.

Az első ostrom az orosz sereg vereségével végződött, de 1914 novemberében újraindult. Ezúttal az orosz hadsereg taktikát váltott, és közvetlen összecsapás helyett elvágta az utánpótlási vonalakat. A kemény tél beköszöntével gyorsan kimerültek az erőd tartalékai. Folyamatosan csökkentették az élelmiszeradagokat, és csaknem tízezer lovat is leöltek, hogy húshoz jussanak. Betegségek tették még elviselhetetlenebbé a védők helyzetét. Miután egy sikertelen kitörési kísérlet során újabb ezrek vesztették életüket, az erőd vezetése parancsot adott az erőd megsemmisítésére és a megadására, amire 1915. március 22-én, majdnem fél év borzalom után került sor. Az erődért folyó ütközet a „Keleti Verdun” jelzőt kapta.

A több mint 130 000 osztrák-magyar hadifoglyot nemzetiségek szerint szétválogatva Oroszország távoli zugaiba szórták szét, ahonnan csak évekkel később térhettek haza – ha ugyan. Őket már aligha vigasztalta, hogy 1915 júniusában ismét sikerült az oroszoktól visszaszerezni az erődöt.

Nem Sződy Szilárd volt az egyetlen, aki művével emléket állított a borzalmaknak.

Az erőd védői között egy fiatal poéta verselgetett esténként, amikor az egyenruhát levetette. Eredetileg Áchim Gézának hívták, de aztán szülőfaluja nevét vette fel. Édesapja ugyanis Gyónon (ma Dabas része) volt evangélikus lelkész, és Géza is teológiát kezdett el tanulni, amíg a modern eszmék olyan zavart nem keltettek a lelkében, hogy öngyilkosságot kísérelt meg. Ezt követően Isten szolgálata helyett a haza szolgálatába szegődött: hivatalnok lett. Viszonylag korán írt már verseket, de sokáig nem találta meg a saját hangját, inkább Petőfit, Vajda Jánost, később Adyt utánozta.

A Nagy Háború kitörésekor Gyóni nacionalista tűzzel vetette bele magát a háborús uszításba. Ilyeneket írt: 

„Ami most készül, szent leszámolás lesz
S nyugalom, áldás, béke a Jövőnek.
Virágos ékes fegyverünk nyomában
Nagy Békeország vasfalai nőnek.”

És így gúnyolódik a háborúellenek „intellektüelleken”: 

„Halljátok ime s megtartsátok észbe
Koraszült kornak sok kis csenevésze:
Korhadt fa törzse, min harkály kopácsol,
Földre zuhan már vihartámadáskor.
Csak szálas fenyves, melyben sasok hálnak,
Állhat ellene szél forgatagának
És jöhet vihar világkeverő:
Mosolyogva állja szüz magyar erő!” 

Nem csoda, hogy kapóra jött a konzervatív nacionalizmus híveinek, élükön Rákosi Jenő íróval, és egyszerre ünnepelni, terjeszteni kezdték, igaz magyarnak kiáltották ki, szembeállítva – Ady Endrével. 

Ady háborúellenes költészetét valamennyien jól ismerjük középiskolás tanulmányainkból, de azt a történetet aligha, hogy Rákosi egy állevéllel provokálta Adyt, hogy mondja el véleményét Gyóni Gézáról, aki ekkor már a frontról küldözgette a verseit. Ady persze nem kertelt: „Gyóni (Áchim) Géza sohase volt költő és nem is lesz.” Ezt a választ használták fel, hogy nemzetietlennek, hazafiatlannak kiáltsák ki az egyik legnagyobb magyar költőzsenit.

(Persze Ady mögé áll az egész Nyugat, többek között Jászi, Hatvany, Ignotus, Fenyő Miksa is.)

Így állították az alig harmincéves, vitatott tehetségű fiatal költőt piedesztálra. De történt vele valami, amit úgy hívnak: háború. És ott, Przemyśl várában, egyre éhesebben és fáradtabban, látva, ahogy bajtársai sorra pusztulnak el mellette, míg akik odaküldték őket, biztonságban ülnek irodáikban, hirtelen másként kezdte el látni a dolgokat. Így született meg az egyik legfájdalmasabb, legdühösebb háborúellenes vers, a Csak egy éjszakára..., amely ezekkel a sorokkal ér véget: 

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
Hosszú csahos nyelvvel hazaszeretőket.
        Csak egy éjszakára:
Vakitó csillagnak mikor támad fénye,
Lássák meg arcuk a San-folyó tükrébe,
Amikor magyar vért gőzölve hömpölyget,
Hogy sirva sikoltsák: Istenem, ne többet.

Küldjétek el őket csak egy éjszakára,
Hogy emlékezzenek az anyjuk kinjára.
        Csak egy éjszakára:
Hogy bujnának össze megrémülve, fázva;
Hogy fetrengne mind-mind, hogy meakulpázna;
Hogy tépné az ingét, hogy verné a mellét,
Hogy kiáltná bőgve: Krisztusom, mi kell még!

Krisztusom, mi kell még! Véreim, mit adjak
Árjáért a vérnek, csak én megmaradjak!
        Hogy esküdne mind-mind,
S hitetlen gőgjében, akit sosem ismert,
Hogy hivná a Krisztust, hogy hivná az Istent:
Magyar vérem ellen soha-soha többet!
- - Csak egy éjszakára küldjétek el őket.

(A teljes vers itt olvasható.)

A kapituláció után ő is hadifogságba került, a távoli Krasznojarszkba. Kezdetben naplószerűen rögzítette hadifogoly-élményeit, de elgyötört lelke és teste nem bírta sokáig, a téboly tünetei elhatalmasodtak rajta, és harmincharmadik születésnapján véget értek szenvedései. (Sírját pár évvel ezelőtt találták meg a krasznojarszki temetőben.) 2011 óta a Przemyśl-emlékmű melletti tér az ő nevét viseli.

„Przemyśl” – nem gondolhatta az alkotó, hogy három emberöltő után ez a szó elsősorban nem a hősöket, hanem az értelmetlen, ostoba pusztítást idézi majd fel, amelynek soha többet nem szabad megismétlődnie. Abban reménykedhetünk, hogy Gyóni Géza keserű tapasztalata és Ady bölcsessége ma ifjú szívekben él tovább.

Helyszín

II. Gyóni Géza tér

Forrás

Bob Dent: Mesélő szobrok. Európa Könyvkiadó, Budapest, 2009.

Gyóni Géza összes versei (http://mek.oszk.hu/00600/00664/00664.htm#6)

http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/ady/vezer.htm

http://korunk.org/?q=node/4327

http://www.mek.oszk.hu/01100/01149/html/gyoni.htm

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1915_marcius_22_przemysl_erodje_orosz_kezre_kerul/

http://kitekinto.hu/europa/2009/06/26/megtalaltak_gyoni_geza_maradvanyait/

A bejegyzés trackback címe:

https://szerelmembudapest.blog.hu/api/trackback/id/tr656944089

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vili Doli 2014.11.30. 13:30:05

Ezért volt nagyon furcsa és visszatetsző, hogy a Margit híd melletti teret (pont ezt!) Elvis Presley-ről akarták elnevezni. Hál' istennek a főváros törekvése megbukott a lakosság akaratán, de azért nem messze ide mégis sikerült elnevezniük egy közterületet (játszóteret) az amerikai énekesről.

Crass 2014.11.30. 15:38:32

Hosszú éveken keresztül láttam a szobrot, és mindig megragadott. Furcsa fintora a sorsnak, hogy a nagy szoborbontásokat túlélte, valahogy a komcsiknak nem lett céltábla. Az elesettek emlékét sikerült azonban nekik eltörölni.
Szégyen és gyalázat, hogy megemlékezés, virág, vagy koszorú - azóta, hogy megemlékezni szabad - nem dísztítette.
Ideje lenne felfedezni az ELTE ÀJK tömbjén az elesett egyetemistákra emlékezö és minden másik nem "reklámozott" szobrot és emlékezni azokra a magyar hösökre akik életüket, egészségüket, sorsukat adták a hazáért.
süti beállítások módosítása