Szerelmem, Budapest

Szerelmem, Budapest

Református ékszerdoboz a Duna partján

2012. április 22. - Szerelmem, Budapest

A budai reformátusok 1885 tavaszán gyűjtést rendeztek leendő templomuk javára. Az ügynek megnyerték többek között a miniszterelnök feleségének, Tisza Kálmánné gróf Degenfeld-Schomburg Ilona pártoló jóindulatát, aki azután befolyását felhasználva, közéleti személyiségek bevonásával sorsjátékot, jótékonysági- és felolvasó esteket, hangversenyeket, operaelőadásokat szervezett. Az egyik ilyen előadást követően 500 forintot adományozott a templomalap céljára a császár-király, Ferenc József. Közben a leendő templom telekügyében nem született megállapodás a fővárossal. Az egyháztanács 1888-ban az akkori Fazekas teret választotta ki helyszínül és kérvényezte ennek jóváhagyását a fővárostól. A kiszemelt helyszínre a főváros azonban előbb vásárcsarnokot majd színházat szándékozott építtetni. Nem értett egyet a javasolt helyszínnel a budai hívek egy része sem. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa nyilatkozatát meg nem várva, a főváros 1889. június 19-i ülésén a következő feltételek közlésével döntött: a Fazekas téri telken megépülhet a templom, de paplak nélkül, az épület legyen monumentális, öt éven belül meg kell kezdeni az építkezést, és a tér építkezésre igénybe nem vett telekrészét parkosítani kell. Az egyháztanács terv- és költségvetés készítésére 1890-ben nyílt pályázatot írt ki, benyújtási határidőként 1892. január 1-jét jelölte meg. A kiírás szerint a templomot román, gótikus vagy "egyszerű renaissance stylben" kell megtervezni. Megszabták, hogy a fűthető és hatszáz ember befogadására alkalmas épület keltsen ünnepélyes hatást, vegye figyelembe a protestáns templomok jellegét, fenntartása ne legyen költséges, a karzaton orgona elhelyezése szükséges, tartozzon hozzá sekrestye és az összes költség ne haladja meg a 90-100 ezer forintot. A bíráló bizottság Pecz Samu "Pentagon" jeligéjű tervdokumentációját találta kivitelezésre alkalmasnak. Így kezdődött el a Szilágyi Dezső téri templom építése.

A 65 méter magas torony csúcsára a 17 méteres villámhárító rudat az aranyozott szélkakassal a toronysisakot megkoronázó kőrózsára "feltűzve" 1895. június 8. és 10. között helyezték fel. Pecz Samunak nem volt szerencséje a kakassal, noha bízott annak műkristályból készült szeme örökké való csillogásában, de a szem már az első évben megvakult a város kormától-füstjétől, de az is lehetséges, hogy a kristály egyszerűen kiesett a helyéből. Mind az üveggolyók, mind a műkristály alkalmazása Pecz Samu ötlete volt. 1896. március 29-én, Virágvasárnap iktatták be tisztségébe az első lelkészt a templom avatási ceremóniája keretében.

Két nevezetes házasság köttetett a templomban. Boncza Berta és Ady Endre 1915. március 27-én a délelőtti órákban, a Városházán Bárczy István polgármester-anyakönyvvezető, majd nem sokkal déli tizenkét óra előtt a Szilágyi Dezső téri templomban Haypál Benő lelkész előtt kötött házasságot. Ady Endrét ugyancsak Haypál Benő temette el. Vitéz Nagybányai Horthy István, a MÁVAG főmérnök-vezérigazgató helyettese és Edelsheim Gyulai Ilona grófnő 1940. április 26-án kötött polgári házasságot. Az egyházi esküvőre egy nappal később került sor, a szertartást dr. Ravasz László püspök vezette.

(A templomról részletesebb leírást ad: http://www.templom.hu/phpwcms/index.php?id=14,584,0,0,1,0)

 

Az építőmester, Pecz Samu szobra a templom mögött áll.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szerelmembudapest.blog.hu/api/trackback/id/tr564467298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása