Szerelmem, Budapest

Szerelmem, Budapest

Megnyílik az ég

2012. június 03. - Szerelmem, Budapest

A Margit-szigeten körbe futva bizonnyal sok ezren megcsodálták már a Duna másik partján ezt a különös épületet.

A templom építésének történetét viszont kevesen ismerik, pedig Isten csodálatos munkáját hirdeti. A gyülekezet sokáig egy tornateremben, majd egy imateremben tartotta az istentiszteleteket. A templomépítés is tervben volt, de az adományokat végül mégis mindig inkább az éhező, szegény gyerekek megsegítésére fordították.

1927-ben egy holland református lelkész járt erre, kakaót és meleg ruhát hozott a szegény külvárosi gyerekeknek. De tudta azt is, hogy a gyülekezetnek templomra van szüksége, ezért letette az első adományt. Ezt követően nekilendült az adakozás. A legszebb történet talán az, hogy böjtöt tartottak, és mindenki felírta aztán, hogy mit sikerült "megböjtölnie".

Kis polgárista fiúk a böjti héten minden napra beírtak ilyet: "tízórai pénzem 10 fillér". Egy férfi beírta az "egy pohár bort" meg a "dohánypénzből elvont filléreket", s a hét végén odaírta: "Az Úr áldása legyen azon, aki engem erre rávezetett." S azután még a sok példa közül egy asszonyé, aki ezt írta: "Azt hittem, hogy én csak imádságommal tudom a szent ügyet előbb vinni, és bizony fájó szívvel gondoltam arra, hogy milyen boldogok azok, akik anyagilag is hozzájárulhatnak. De mit tesz Isten? Megnyílik az ég és hull a hó. Az uram elment hómunkára, és abból a kevés keresetből boldog örömmel és hálaadással adom ezt a pár pengőt a templomalaphoz, hogy az Isten megengedte nekem, a nyomorult bűnösnek, hogy én is áldozhassak."

Az építkezés 1936 novemberében indult meg, az alapkőletételre azonban a hideg idő miatt csak 1937 áprilisában került sor Ravasz László püspök szolgálatával és Darányi Kálmán miniszterelnök jelenlétében. A korabeli filmhiradó így számol be róla:

http://filmhiradok.nava.hu/watch.php?id=2288

Az építkezés 1937 végén elakadt, a gyülekezet csak 1940 adventjén tudta birtokba venni a templomot. A homlokzatra ez került: "Egyedül Istené a dicsőség".

Az építész Padányi Gulyás Jenő volt, akinek ez a legjelentősebb műve, de ő tervezte a mai Lónyay utcai református gimnázium épületét is. Mivel a szélsőjobboldal hívévé vált, 1945-ben elhagyta az országot, élete végéig az Egyesült Államokban tervezett.

A templom az antik hatás és a puritán, modernista szellemiség szintéziséből született.

A templomépítő lelkész Bereczky Albert volt, aki a nyilas időkben sok ember életét mentette meg.

Akcióikat már az első zsidótörvény után elkezdték: egyre több keresztlevelet adtak ki. Nemcsak zsidókat, hanem kommunistákat, hadiszökevényeket is bújtattak. A toronyszobában, alagsorban több százan húzódtak meg.

A gyülekezet tagjai közül csak néhányan voltak beavatva a mentésbe. A lelkészek féltek a lebukástól, nem elsősorban a besúgóktól, inkább attól, hogy valaki nem bírja tovább a lelki nyomást, és „elszólja magát”.

A református zsidómentést Ravasz püspök a háttérből irányította, a mentesítéseket Bereczky és lelkésztársai intézték. Bejártak a gettóba is, Bereczky élelmet vitt, úrvacsorát tartott. Amíg a szertartás zajlott, az üldözötteket nem zaklatták a nyilasok. Bereczky később részt vett az ellenállási mozgalomban, de a templomban vasárnaponként megjelent istentiszteletet tartani. Olyan megtörten ment föl a szószékre, mintha a világ minden terhe őt nyomná.

A zsidómentésben részt vett püspökök és lelkészek közül életében senki sem kapott elismerést. Ravasz Lászlót 1948-ban lemondatták. Ő 1975-ben, Bereczky Albert 1966-ban hunyt el. Halála után több mint húsz évvel a jeruzsálemi Jad Vasem intézet a Világ Igaza címet adományozta neki, tiszteletére fát ültettek.

A bejegyzés trackback címe:

https://szerelmembudapest.blog.hu/api/trackback/id/tr124563776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása