Attól, hogy egy épület nem szép, még lehet érdekes a története. Az Anker után most a Madách téri majdnem szomszéd kerül sorra, amely egy elképzelt, de soha meg nem épült sugárút bevezető szakasza lett volna.
A történetben egészen a 18. századig kell visszamennünk, amikor a Károly-körút mentén húzódott a pesti városfal. Ma már nehéz elképzelnünk, hogy a Kiskörúton túl csak mezők, majorságok terjeszkedtek. A zsidó családok ebben az időben nem költözhettek be a városba, a zsidóság első központja a városfalon túli Orczy-ház lett, amely a zsidó piac közelében volt.
Ha azt mondták Pesten: üzlet - az Orczy-házat értette rajta mindenki, a 48 lakásos, 140 szobás épületmonstrumot, amelyben működött kávéház, zsinagóga, orvos, patika, borbély, később a zsidó hitközség első nyilvános iskolája, takarékpénztár, könyvkereskedés, nyomda, és legalább negyven üzlet. Itt működött a zsidó kántor- és tanítóbörze is.
Az Orczy-házból indult Kiss József, a Centrál kávéházban már megidézett A Hét folyóirat főszerkesztője, és Szomory Dezső író is.
1902-ben dr. Morzsányi Károly, Erzsébetváros országgyűlési képviselője felvetette, hogy egy sugárutat (az ő elnevezésében Erzsébet sugárút) kellene létrehozni, hogy a Király és Dob utca közötti területet "közegészségügyi, közlekedési és szépészeti szempontból" rendezze. A terv megvalósítására azonban már az I. világháború kitörése miatt nem kerülhetett sor.
1930-ban nyilvános tervpályázatot írt ki a Fővárosi Közmunkák Tanácsa. A tervek közül elrémítésül egy, Gregersen Hugóé:
Az első díjat Árkay Aladár nyerte (a Városligetnél már találkoztunk a nevével), azonban a megbízatást mégsem ő, hanem Wälder Gyula műegyetemi professzor kapta. Wälder átvette a tervből a diadalívszerű épületet az Erzsébet sugárút méltó indítására, egyesítve saját tervének árkádos megoldásaival.
A valódi motivációk persze jócskán túlmutattak a város szellősebbé tételén, a közlekedés jobbításának szándékán. Szendi Leó Budapesti riport című, 1930-ban íródott reformkiáltványában olvasható az alábbi néhány sor: "Vannak ghettók, melyek kitűnő stúdiumot nyújtanak az íróknak, költőknek, festőknek és szobrászoknak. A prágai, lembergi, tarnowi és varsói ghettókban van ethnográfia, van poézis, tradíció és történelem. A pesti ghettóban csak szörnyű mocsok és bűz van. E ghettó lakosságának túlnyomó része olyan egyénekből tevődött össze, mely az ő sajátos faji és nemzeti jellegéből teljesen kivetkőzött, de magyarrá lenni nem tud és nem is fog tudni soha. És nem is reflektálunk rá, hogy azzá legyen. Minden eszköz árán el kell tüntetni a városnak ezt a szégyenfoltját. A fővárosnak lassú, fokozatos munkával ki kell sajátítania az Erzsébetvárosnak azt a részét, melyet a Károly körút, Király utca, Erzsébet körút és Dob utca határol. Szabadkezet nyervén e városrész fölött, heves iramban kell megkezdeni a rombolás nyomán szükséges építkezéseket."
Az építkezés 1937-ben indult az Orczy-ház lebontásával. A tér tervezett szélességét a pénzhiány miatt lecsökkentették, majd az építkezés a második világháború miatt ismét félbeszakadt, és mint látjuk, a sugárút sohasem épülhetett meg. Hála Istennek, tegyük hozzá, hiszen így megmaradhattak a zsidónegyed páratlan értékű házai.
Az épület különlegessége, hogy mindegyik része más-más építész munkája, kívülről mégis egységesnek hatnak, mivel Wälder homlokzat-terveit mindenkinek követnie kellett. Az épület Budapest egyik jelentős városképi hangsúlya lett. Megítélésében az építészeti közvélemény nem egységes, Major Máté például a főváros arculatán éktelenkedő májfoltnak nevezte. Román András viszont arról ír, hogy Wälder a maga neobarokk nyelvezetén kitűnően fejezti ki magát, építészeti együttese míves, kiérlelt, jó arányú és impozáns, ha valaki pedig egy kép alapján akarná meghatározni, mikor, hol épült, könnyen bajba jutna, de hogy nem felejtené el, amit látott, az bizonyos.
A kapu ívében a címer az FKT betűkkel arra emlékeztet, hogy itt működött a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, amelyet sokan minden idők leghasznosabb budapesti intézményének tartanak.
Végül színházrajongóként a tér egy épületét kell kiemelnem: itt működik a főváros egyik legnagyszerűbb színháza, az Örkény István Színház. 1940-ben itt a Madách Színház nyílt meg, amely Pünkösti Andor művészeti vezetésével az antifasiszta értelmiség játékszíne lett. A színház ebben a szellemben és formában 1944-ig, a német megszállásig működhetett. Igazgatói engedélye bevonását Pünkösti Andor nem sokkal élte túl, 1944 nyarán önkezével vetett véget életének.
