A Fővám tér Budapest turisták által egyik legtöbbet látogatott része, egyik útikönyv sem feledkezik meg arról, hogy ajánlja: német, olasz, spanyol, netán japán barátunk térjen be a Vásárcsarnokba egy jófajta sült kolbászra.

De vajon a kötelező fotókat letudva hányan fordulnak meg közülük, hogy szemügyre vegyék a szemben lévő házakat?

Mi most megtesszük, megcsodáljuk egyenként mind a hármat.

E házak a millennium és az első világháború közötti időben születtek. A 2-3. szám alatti házban élt Móricz Zsigmond tíz éven keresztül. 1926-ban költözött ide, második feleségének, Simonyi Máriának elegáns, ötszobás lakásába. Egy évvel azelőtt, éppen a Máriával folytatott viszonya miatt lett öngyilkos első felesége, Holics Janka.

Móricz azért nem egyértelműen volt elégedett a belvárosi lakásával, ezt írta a Pesti Naplóban: „Harmincöt éve lakom Pesten, és harmincöt éve vágyom Budára”.

A háznak van egy másik irodalmi vonatkozása is. Amikor olvastam az Idegen testeket, mindig úgy képzeltem el, hogy ebben a házban van Weiner Janka Fővám téri műteremlakása, ahonnan a vendégek az erkélyre is ki tudnak menni. Hogy ez igaz-e, azt csak Závada Pál tudná megmondani, de attól tartok, ő nem olvassa ezt a bejegyzést...

A középső ház a leglátványosabb, a negyedik emelet magasságában egy mozaikkal, ami napfényes időben aranylóan csillog. (Sajnos decemberben nekem csak borús idő jutott a fotózáshoz.)

Az idén száz éves épület Süsz Dávid Könyvnyomdája volt eredetileg, a mozaikon Hermész önti bőségszarujából a pénzt a nyomdász és a könyvkötő lába él.

Bizonyára teljesült Süsz Dávid képbe öntött álma, mert a nyomda és könyvkötészet 1948-ig működött családja irányítása alatt.

A jobb oldali ház, amely már 101 éves, egy bizonyos Nagy Imre nevű üzletember és neje bérháza és virágüzlete volt.

A homlokzaton ma már alig látható a felirat, amit pedig biztosan az örökkévalóságnak szánt: a neve és az „állandó virág kiállítása” szöveg.

Az ötemeletes, késő eklektikus bérház tervezője Hütl Lajos volt.

Ezeket a történeteket nem olvashatjuk az útikönyvekben, dehát képzeljünk el egy olyan útikönyvet, amely minden budapesti ház történetét elmesélné – bizonyára több száz kötetet töltenének meg a mesék. Egyszer majd megírom, mondjuk legalább az első száz kötetet.