Tátott szájjal bámulom a körúti homlokzatokat. Most éppen egy Szent István körútit.
Korábban Lipót körútnak hívták (1870-1937 között), ez magyarázza, hogy a két oldalán lévő városrész – ahogy a körút többi szakaszánál – is ezt a nevet viseli: Lipótváros, Újlipótváros. De aztán a nagy buzgalomban a szent király halálának ezredik évfordulóján ezt az utat is utolérte az átnevezési láz, így lett Szent István. Itt hatalmas telkek beépítésére volt lehetőség, és a 19. század utolsó évtizedében gyönyörű lakóházak épültek. Az 5. szám alatti például 1900-ban, Heidelberg Sándor és Jónás Dávid tervei alapján. A ház, melyben tizenkét évet Radnóti Miklós is lakott anyai dédnagynénjeinél, Ilka és Ernesztin néninél, a Nádor-udvar nevet kapta, az egykori telekbirtokosra emlékeztetve.
Lipót, majd József nádor tiszteletére nevezték Palatinusnak először az utcafronton megnyílt kávéházat is, mely nem tartozott a legismertebb kávéházak közé – Lipótváros egyébként is szerény volt ezen a területen. Az új nevén Luxor kávéház aranykora akkor kezdődött, amikor a többieknek bealkonyult. A beavatottak ezt „ezüstkornak” nevezték – állítólag Bauer György kávés a családi ezüstöt tette pénzzé, hogy beindíthassa az üzletet 1937-ben.
Ekkor már sikere volt a helynek, és még a háborút is túlélte, de az államosítást nem. Vasraktár, majd sportszerbolt lett belőle, úgy várta, hogy újra felvirradjon a nap a kávéházak felett. Ez 1953-ban történt meg, bár ekkor már inkább „párizsias büfé-eszpresszó volt”, és csak a beavatottak tudták, hogy az irodalmi kávéházak burzsoá hagyománya él itt tovább titokban.
Sokat gondolkodtam, kiről is meséljek a Luxor kapcsán, hiszen a feketéjüket itt fogyasztó nevek sora illusztris: Hunyady Sándor, Szomory Dezső, Rejtő Jenő, Kassák Lajos, Bokros Birman Dezső, Tamkó Sirató Károly, Orbán Ottó, Ladányi Mihály, Galsai Pongrác, sorolhatnám még.
Például elmesélhetném, hogyan járt a Luxor „iskolájába” a ma már Nobel-díjas Kertész Imre, aki ekkor még csak habkönnyű zenés vígjátékokat írt arról, hogy egy fiú szeret egy lányt, esetleg kettőt. Vagy azt, amikor Rodolfo pénzdarabokat varázsolt a kisfiú Vámos Miklós füle mögül az egyik asztalnál, de amikor az anyuka kérlelte, hogy ugyan, őt is tanítaná meg erre a trükkre, mert nehezen élnek, műhelytitkát sértődötten hallgatta el. Román Györgyről, a süketnéma íróról és festőművészről, aki megtanult beszélni, de hangerejét nem tudta szabályozni, így aztán egy alkalommal egy éltes hölgy cicomájára kiabálva reagált: „Ez a vén maskara mit kelleti magát?” Vagy bemutathatnám a kávéház törzsközönségéhez éppúgy hozzátartozó kékharisnyáknak álcázott éjszakai pillangókat és éjszakai pillangóknak álcázott kékharisnyákat is.
Talán az magyarázza, hogy a Párizs utáni vágyam az utóbbi hetekben ismét felfokozódott, hogy ma mégis arra a férfire vagyok kíváncsi, aki ezeket a számomra felfoghatatlan sorokat írta: „Ahogy kitártam az ablakomat arra a bús térre az Odéon színházzal s egy omnibusszal, amelyik baktatott: a szívemre szakadt a Nemzeti Színház, s elgázolt a pesti villamos.”
Kinek van honvágya Párizsban Pest után? Szomory Dezsőnek, akiről – mivel nem része a középiskolás tanulmányainknak – szinte alig tudunk valamit (tisztelet a kivételnek).
Pedig amikor már újra a Nemzeti Színházat bámulhatta az Odéon helyett, akkor az egyik legsikeresebb színházi szerzőnek számított, sorra mutatták be a darabjait.
De ezt azért hosszú és kalandos út előzte meg. Weisz Mór néven született az Orczy-házban, és a kis Mórt apja zenei pályára szánta, így aztán a Zeneakadémiára került. De a kotta helyett az újságpapír szédítette meg a fiút, és 16 évesen már újságíróként kereste a kenyerét. Nem sokkal később történt, hogy a híres díva, Jászai Mari olthatatlan szerelemre gyulladt a fiú iránt (akinek tényleg az anyja lehetett volna), olyannyira, hogy előző kedvesét, Reviczky Gyulát hagyta érte faképnél. A dolog további szépséghibája, hogy Reviczky ekkor éppen a halálos ágyán feküdt...
A viharos románcnak akkor lett vége, amikor a fiatalúr megkapta a behívóját, amely elől egyenest Párizsba menekült (ha bátorsága nem, ízlése azért volt, lássuk be). Így történt, hogy tizenhat éven keresztül nem is térhetett haza az elfogatóparancs miatt, és ebben az időszakban írta kesergő sorait, Pest után vágyakozva. Ha személyesen nem jöhetett, hát cikkeket és darabokat küldött maga helyett, 1906-os hazatérése után pedig a Vígszínház háziszerzőjévé vált. Olyan sajátos nyelvi stílussal rendelkezett, hogy azt egyszerűen szomoryzmusnak nevezték. Egy rövid idézet (persze Párizsról), hogy értsük, miről van szó: „E zengő tumultus Párizsban ébredt, s a nagy olasz kertekben íródott, ahol kaméliák virulnak a szélben, és az arcomon egészen sápadt volt. Mert ez idő tájt sokat csavarogtam a nagyvilágban, hazátlanul, elhagyatva és magamban ültem Párizs tetejében a háztetők, kürtők és kémények fölött egy kis sárga lámpa fényében. És odalenn a babiloni éjszakának vörhenyes selyemfátyla lengett. Ó, gyönyörű, kietlen, reménytelen éjszakák! És a nagy olasz kertekben magamban ültem, s távoli kis angol folyók partján, amit nem szabad, hogy elfelejtsek, mert a víz üde, s illatos volt, mint egy fiatal női kéz, és gyötrő homlokomon enyhítőn perdült tova csillogó gyémántcsöppjeivel. Mindez oly szép volt, mert minden oly fájdalmas volt, s oly kedvesek és enyhék, akik velem éltek akkor: királyok, akik megemelik a kripták márványfedelét kísérteties kézmozdulattal..." Igen, kicsit sok talán. (Amúgy csak szecesszió, pont mint a házon.)
Éppen ezért nem mindenki rajongott érte. Karinthy így riogatta a Györgyike drága gyermek című darab nézőit: „Rőffel akar folyadékot mérni és unciával szövetet, aki Szomory Dezső darabjában tragikumot, vonalvezetést, elvont drámai gondolatot és irányt, erkölcsi tartalmat vagy életábrázoló példát keres.” Sokan a különcsége, rigolyái miatt is gyűlölték. Kedves anekdota róla, hogy amikor írnia kellett volna, de a macskája éppen a papíroson aludt el, nem volt szíve felébreszteni, így körbeírta az állatot. Biztosan az is sokaknak bántotta a szemét, hogy nem fogadta el a Baumgartner-díjat: „Ez a díj, az én elképzeléseim szerint arra való, hogy ifjú írókat segítsen. Az urak válasszanak helyettem egy fiatal tehetséget, akit méltónak ítélnek arra, hogy átsegítsék az első csaták tüzében…”
Hová máshová járhatna egy vígszínházi ember, mint majdnem szembe, a Luxorba?
Persze szép lassan felette is eljárt az idő, és az utolsó időben már szinte múmiaként tekerte körbe magát fázósan fehér sáljával, sőt néha még plédet is kért a pincérektől. Azért ha egy nő volt a társaságban, azt maga mellé ültette, hevesen udvarolt neki. Heltai Jenő szerint a nők két dologért szerették: az öregségéért és a szegénységéért.
Ettől szomorúbb képet már csak a történelemmel való találkozásáról festhetünk. A zsidótörvények hatására mellőzötté vált, politikai körökben támadták (természetesen olyanok, akik semmit nem olvastak tőle), tüntettek ellene.
1944-ben menlevelet szereztek neki, és egy svéd diplomáciai védelem alatt álló zsidóházba került. Itt halt meg, egy nyilas razzia után, szívrohamban, csontsoványan, monokliban, úriemberként. Nem bírta tovább elviselni a rémségeket. Két dráma, egy kötetre való lírai költemény, egy 4000 kötetes könyvtár, két monokli, egy egyiptomi faszobor, két pár cipőfűző és egy tollszár maradt utána. Meg többek között ez a vallomás: „Mert mindig úgy szerettem volna élni, ahogy azt magamnak megírnám...”
Nem ilyet írt volna. A végére biztosan nem.
Helyszín
V. Szent István körút 5.
Forrás
Batár Zsolt - Kovács Dániel: Szecessziós Budapest. Andron Könyv, Budapest, 2012.
Saly Noémi: Törzskávéházamból zenés kávéházba. Osiris, Budapest, 2005.
http://dia.pool.pim.hu/html/muvek/KARDOS/kardos00005/kardos00027/kardos00027.html
Vámos Miklós: Nem is tudom. http://www.vamosmiklos.hu/index.php/2013-09-17-15-18-19/hogy-volt/901-mai-mitoszok-901
http://nyugat.oszk.hu/html/alkotok/szomoryd.htm
http://www.szeretlekmagyarorszag.hu/a-ferfifalo-diva-jaszai-mari/
http://www.szineszkonyvtar.hu/contents/p-z/szomoryelet.htm
http://epa.oszk.hu/00000/00022/00098/03179.htm
http://www.muvesz-vilag.hu/anekdotak/74/?oldal=1
http://www.huszadikszazad.hu/1934-december/bulvar/szomory-dezso-nem-fogadta-el-a-baumgarten-dijat
http://www.huszadikszazad.hu/cikk/meghalt-szomory-dezso
