„A Nyugati pályaudvarra érkezem, ami egy másik szégyen: egy szép régi épület, amelyik annyira koszlott és elhanyagolt, hogy alig látni kecses építészeti arányait. Leginkább egy pöcegödör szélén kolduló lecsúszott grófnőre emlékeztet.”
– írta 2010-ben az Economist bloggere, amikor Budapestre látogatott. És hát igen: Hányszor figyelte a Nyugati-pályaudvar, amint a csomagomat cipelve, sokszor futva valamelyik hazafelé tartó vonatra kapaszkodom fel? Több százszor. Hányszor figyeltem meg én, ahogy a lemenő nap utolsó sugarai megvilágítják az Öreg Grófnő utolsó kincseit? Talán egyszer sem.
Mert ha őszinték akarunk lenni, valamennyien csak érdektelen és lehangoló helyként gondolunk erre a pályaudvarra. Pedig a titkok és rejtett kincsek tárháza végtelen...
Kezdjük rögtön az építéssel! Az itt álló első indóházat 1846-ban adták át, abban az évben, amikor megnyitották az első vasútvonalat. „Miután a nagyméltóságú magyar kir. helytartótanács által megrendelt törvényes vizsgálata Pest és Vácz közti vaspályavonalat minden részben bevégzettnek találta, és a vonal s gépek biztos használatát hivatalosan helybenhagyta... ezen vasútvonal folyó július hó 15-én a köz közlekedésnek át fog adatni.” Az eseményre ma csak egy szerény tábla emlékeztet.
Így indult a magyar vasút és a Pesti Indóház története, amely annyira sikeresnek bizonyult, hogy harminc évnek sem kellett eltelnie, és máris kevés volt a hely az országban szétfutó vonatok elindítására. Ráadásul az eredetileg a város szélén meghúzódó épület időközben az egyesült Budapest főváros közepére került, és tökéletesen keresztezte a ma Nagykörútként ismert útvonalat. Ezért pályázatot írtak ki, amelyet az Eiffel Tervezőiroda nyert meg, 1874-ben meg is indultak az építési munkálatok August de Serres mérnök tervei alapján. A három évig tartó építkezést úgy bonyolították le, hogy az új épületet az Indóház fölé emelték, amely eközben zavartalanul működött.
Az elkészült új állomás eredetileg a fantáziadús Budapesti pályaudvar nevet viselte, 1891-ben azonban már Nyugati Pályaudvarra keresztelték a keresztapa, az építési munkálatokat finanszírozó társaság után.
Az építtetőkre ma egy magyar és egy latin nyelvű emléktábla utal, amely egy eldugott helyen van elhelyezve az épület oldalán.
Amikor a Bieberauer-Bodoky család történetét kutattam, egy második emléktábláról is olvastam, amelyen Theodor Bieberauer neve is szerepel, aki szerepet játszott a magyarországi vasútépítésekkor, és vezető pozícióban volt a Nyugati megépítésekor is. Dédunokája, Bodoky Richárd hatkötetes családtörténetében ezt írja: "Az építők névsorát megörökítő két márványtábla közül az elsőn a névsor I. Ferenc József nevével kezdődik, a másodikon Biberauer Tivadar nevével végződik".
A MÁV Kommunikációs Igazgatóságának tájékoztatása szerint azonban habár vannak adatok arra, hogy egy második tábla elkészülte tervben volt, a megvalósításról nincs tudomásuk. Esetleg az képzelhető el, írják, hogy a felirat a hasonló kivitelezésű, ám de üres táblák hátoldalán található, mint amelyen ez is.
Sajnos arra a levélre, amelyben felvetettem, hogy esetleg leszednék-e a táblát, hogy megnézzük a hátoldalát, azóta sem jött válasz...
Így hát be kell érnünk a király dicsőségét hirdető táblával. Ez akkor persze természetes volt (ma sem idegen ilyesmi a hatalomtól), ahogy az is, hogy az első vonat Bécsbe indult, a király és királyné számára pedig várótermet építettek az érkezési oldalon. Ki gondolná, hogy a hatalmas zöld ajtó, amely felett Ferenc József jelmondata, a Viribus Unitis felirat díszeleg, ilyen csodát rejteget?
Az idő vasfoga által kikezdett váróterembe belépve a fogadóterembe érünk, mely az Erzsébet-terem nevet viseli. Itt az érintetlennek tűnő falfestmények és stukkók között a vasútközlekedésben elvitathatatlan érdemeket szerzett Széchenyi István és Baross Gábor mellszobrait is megtalálhatjuk.
Innen nyílik a királyi tárgyaló és a nyári kert.
"Az érkezési oldali E pavilonban van egy nagy terem, a királyné terme, két öltözőszoba őfelségeik részére, egy hadsegédi és egy szolgaszoba. Ezek díszítése és bútoroztatása 50 ezer forintba került. Az egész udvari pavilon egy tökéletesen elkerített kis parkban áll, a virágszőnyeg közepén szintén egy kis szökőkút csörgedez."
- írta a korabeli sajtó.
Itt találunk egy gyönyörű panorámafelvételt a Királyi Váróról, amely ma nincsen nyitva a nagyközönség előtt, csak a MÁV Nosztalgiavonatok szerencsés utasai élvezhetik a málló pompát.
Az épületben tulajdonképpen bármilyen áruhoz és szolgáltatáshoz hozzá lehetett jutni már ebben az időben is, hiszen fodrásztól kalaposon át szemfelszedőig mindenféle üzlethelyiség várta az utazókat. Az indulási oldalon ma is hirdeti a régi nagyvonalúságot az étterem épülete, amely egy ideje gyorsétteremként működik, és nemrég a világ második legszebb McDonald’s-ává választották. Akkoriban persze még egy fehér abroszos pályaudvari resti volt, amelynek később Démusz János, Németh László apósa is volt a bérlője.
Sajnos az épület „ikertestvére”, a posta helyiségei ma használatlanul állnak, érthetetlen, hogy miért.
De több más apró szépséget is felfedezhetünk, például a terrakotta padlót a pénztárcsarnokban, amely - ahogy a korabeli sajtó írta - nagyobb, mint a Vigadó nagyterme. Ettől jobbra esett a „málhafeladási terem”, a ma már kevésbé illusztris nemzetközi jegypénztár.
A homlokzat két oldalának tornyos épületei eredetileg az igazgatóság lakásaiként szolgáltak.
Ami viszont az épület különleges szépségét adja, az minden bizonnyal a körútra néző üvegfal.
Ma már történelem, hogy 1962. október 4-én délután fél három előtt nem sokkal tolatás közben leszakadt egy szerelvény tíz vagonból álló kocsisora, és áttörve a nagykörúti üvegfalat, az úttesten állt meg. A szolgálatban lévő vasúti dolgozók lélekjelenlétének köszönhető, hogy egyetlen ember sérült csak meg.
A bejárat egyik oszlopán egy amatőr emléktábla örökítette meg az eseményt, ottjártamkor azonban már egy ráragasztott felirat miatt láthatatlan volt, sajnos.
Azóta nyugodtabb a környék, és a Nyugati állandó morajlását csak a hangosbemondó szava töri meg rendszerint. Azért néha másféle hangok is betöltik ezt a különleges teret. Az LGT 1992-ben a Nyugati pályaudvar épületében tartotta búcsúkoncertjét, melyet egyébként a Posta Bank szponzorált. (A koncert hangulatából ízelítőt kaphatunk például itt.) De mások is képesek meglátni a romantikát az épületben. Gwen Stefani Early Winter című számában nemcsak a graffitivel tarkított vasúti kocsik tűnnek fel az éjjeli álomra készülődő pályaudvaron, hanem az énekesnő egyenesen a Királyi Váróban vonaglik a hulló rózsaszirmok között. (Mit szólna ehhez Sissi!) Arról nem is beszélve, hogy egy Cseh Tamás-album is a Nyugati pályaudvar címet viseli.
És ez csak néhány az Öreg Grófnő utolsó kincsei és titkai közül, amit a lepratelepen őrizget. Aki nyitva tartja a szemét, talán még másokat is felfedezhet, mielőtt a lepratelep örökre eltűnik. Rosszabb esetben az Öreg Grófnővel együtt.
Helyszín
Teréz körút 55-57.
Források
Török András: Budapest könyv
Budapest Lexikon
Budapest krónikája
http://www.economist.com/blogs/easternapproaches/2010/08/budapest_diary_day_one?zid=303&ah=27090cf03414b8c5065d64ed0dad813d
http://magyarnarancs.hu/lokal/pompa-es-rohej-87326
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1877_oktober_28_a_nyugati_palyaudvar_megnyitasa/
http://urbanista.blog.hu/2009/10/21/a_nyugati_teri_a_vilag_masodik_legszebb_mcdonald_s_a
http://iho.hu/hir/vonat-a-koruton-121004
http://nol.hu/utazas/archiv-459981-263552