Az V. kerületi Szabadság téren annyi a látnivaló, hogy még a jobb útikönyvek sem képesek valamennyivel foglalkozni. Ott a Magyar Nemzeti Bank épülete, a régi Tőzsdepalota, az amerikai követség, a szovjet emlékmű, a Bandholtz-szobor, és még sorolhatnánk. Pedig a szerényen meghúzódó épületek is izgalmas történeteket mesélhetnének. Ha a falak mesélni tudnának!
Ott van például a 3. szám alatti hófehér, egyemeletes épület, amely ma a Katolikus Tábori Püspökség székhelye.
E falak között nyitotta meg magyar nyelvű leánynevelő intézetét 1846-ban Teleki Blanka. Az iskola célját a Honderű lapban így fogalmazta meg:
„Célja a nő nevelésének szabad oktatás által olyan irányt adni, mely a nőt a hazai nyelv és történelem helyes elsajátítása révén hazájához méltó honleánnyá és igaz magyar nővé neveli.”
Blanka grófkisasszony volt, élete azonban nem igazán úgy alakult, mint egy átlagos nemeslányé a 19. században.
Erdélyi arisztokrata család sarja, Nagybánya közelében született, Hosszúfaluban 1806-ban. Fiatal korában Münchenben és Párizsban (ó, Párizs!) festészetet tanult, Budán pedig Ferenczy István szobrász növendéke volt. Hivatást mégis nagynénje, Brunszvik Teréz hatására választott, aki az első magyar óvodákat alapította.
A reformkorban erősödött meg a korszerű nőnevelés mozgalma. Ennek jelentős lépése volt, hogy Teleki Blanka létrehozta a leánynevelő intézetet, amely az első magyar középfokú leányiskola volt.
Az első lépések nem voltak egyszerűek. A cenzúra megakadályozta a nevelési program széles körű terjesztését, Teleki Blanka felhívása csak a kis példányszámú, alig olvasott Honderűben jelenhetett meg, a közvéleményt irányító Pesti Hírlapból, az Életképekből, ebből a jelentős irodalmi újságból és a népszerű Divatlapból a cenzor kihúzta, s a közlést ismételt folyamodás ellenére sem engedélyezte. De Kossuth, Deák és Bezerédj megígérte támogatását. Széchenyi viszont tartózkodó volt, talán gyanakodott a Párizsból hazajött grófnő radikális nézeteire, egyes elméletek szerint pedig a problémát az okozta, hogy egy angol nőt ajánlott pedagógusként, és valószínűleg zokon vette, hogy Teleki Blanka kijelentette: intézetében a nevelést magyarokra bízza.
Cs. Szabó László később, 1938-ban a Nyugat hasábjain így ír az iskoláról: „Az én időmben tűnt el a Szabadság tér sarkáról a vértanu Teleki Blanka lányintézete, amelyben egy bolondítón szép fiatalember tanította a történelmet. Aztán honvédruhát öltött, szerelmes lánysóhajok felhőztek utána, szörnyű hősi halálát a gyalui havasokban Jékely Zoltán versben s prózában megénekelte. Vasvári Pálnak hívták.” Vasvári Pál mellett, aki a magyar nyelvet és irodalmat, valamint a történelmet oktatta, a testület tagja volt nevelőnőként Lövei Klára, a természettudományokba pedig Hanák János avatta be az ifjú honleányokat. A tanerő Kossuth hívei közül került ki, a szabadságharc alatt az intézet tanárainak nagy része honvédként harcolt.
1848 végén azonban Teleki Blanka kénytelen volt bezárni az intézményt, és Debrecenbe, majd Szegedre menekült. A sebesült honvédeket pénzzel, élelemmel segítette, amikor kellett, rejtegette. Több forradalmi nyomtatvány megjelenését támogatta és külföldi forradalmi körökkel tartott kapcsolatot. Levelezéséről a bécsi rendőrség tudomást szerzett, 1851-ben letartóztatták, a haditörvényszék szerint azért, mert otthona „búvóhely, politikai laboratórium és veszélyes mesterkedések” színhelye volt.
A vádirat kiemelte Teleki Blanka „ritka szellemi képességeit, rendkívüli bátorságát, erős akaratát, de ezen tulajdonságok hiúvá, elbizakodottá tették...” A vádpontok közt szerepel a lánynevelő intézetnek a Honderűben közzétett programja, valamint egy papírra vetett gondolat: „Mindenki saját sorsának kovácsa... akinek nincs hozzá ereje, hogy a méltatlan béklyókat lerázza, az csak fetrengjen rabszolga módjára a porban.”
Két éven keresztül volt vizsgálati fogságban Pesten az Újépületben – éppen szemben az egykori iskolájával! 1853-ban tíz évi várfogságra ítélték, Brünnben, Olmützben és Kufsteinben raboskodott.
Nagynénje, Brunszvik Teréz mindent latba vetett a kiszabadításáért. Leveleket írt a külföldi uralkodóknak, kik valaha olyan kedvesek voltak hozzá, kérte, lépjenek közbe a föld hatalmasai, hogy unokahúga, a hőslelkű Teleki Blanka ne szenvedjen az osztrák börtönben. Hiszen nincs egyéb bűne, mint hogy nagyon szereti szegény hazáját, Magyarországot.
Sokáig kellett küzdenie, Teleki Blanka csak 1857-ben szabadult amnesztiával, ekkor már 51 éves volt. Testileg megtörten és kimerülten, de szellemileg frissen húgához költözött Párizsba. Ma ott is nyugszik, a montparnasse-i temetőben.
Teleki Blanka a női egyenjogúság úttörője volt Magyarországon, és ez párosult a forradalmi hevülettel, hazaszeretettel. 1848 áprilisában a márciusi 12 pont mintájára tanítványaival kihirdették az intézmény kiáltványát a nők egyenjogúsága ügyében. Persze nem a címben idézett felszólítás a legfontosabb benne – az csak nekem kedves, miután több évig kínoztam a tehetségtelenségemmel a zongoratanárnőt és magamat.
A kiáltványt olvasva azon gondolkozom, előrébb vagyunk-e ma valamivel ezen a területen. Íme a kiáltvány teljes szövege, továbbgondolásra, szeretettel.
„Ki van mondva a szabadság, testvériség elve. Következetességből szóba hozatik a nők emancipációja, hol komolyan, hol gúnyból – Mindkettőnek örvendünk.
Természetes, hogy szabadságra vágynak a nők is, hogy vad önkénynek tekintik, ha a törvény száraz szavakkal kimondja örök kiskorúságukat – de aligha Magyarország hölgyei az emancipációnak most még jobb hasznát tudnák venni, mint a bécsi szomszédok.
Gyermekek vagyunk, kiskorúak nemcsak a törvény, hanem a szellem itélőszéke előtt. Kisszerű önérdektől menekülni még nem tudunk, külsőségekben keressük a szabadságot.
Lelkesednek néhányan közülünk, s a halálra fáradt Kossuthnak április 15-én a zápor dacára, hosszasan mondják el hálájokat, hogy „özvegyen nem maradtak”… egy lelkes éljen nőajakról a tömegben többet ért ezer önzéssugallta imánál.
Lelkesedünk újra, s már-már felcsapunk a nemzetőrökkel, amazon seregről álmodozunk… gyönyörű karikatúrákra adunk alkalmat.
Harmadszor lelkesedünk, s ím a „Brüder, Kameraden!!” számára fehér zászlót hímezünk… bár Bécsben ne hagyta volna a küldöttség.
Ne így, hazám hölgyei! Kacérkodni a szabadsággal nem szabad, azt magára ölteni, mert divat, mert jól áll, szentségtörés – de kötelessége mindenkinek magát arra képessé tenni, hogy e szent szó értelmét egész nagyszerűségében felfoghassa.
A szellemi szabadság megtermi maga gyümölcsét annak idejében a társasági viszonyokban is. Szabadítsuk fel a szellemet közöttük – erre nem kell törvény, nem kegyelem – reformáljuk önmagunkat.
Erény, lelki erő, szellemi kifejlődés, nélkülözhetése a lélektörpítő fényűzési semmiségeknek, fogékonyság a nagy eszmék felfogására, kitartás ott, hol nagyszerű dolgok forognak kérdésben – ezt tűzzük ki célul, erre törekedjünk. Bálványozott bábok voltunk, legyünk emberekké. Legyünk érdemesek arra, hogy társaiknak nevezzenek a forradalom fiai. Minden nő, kinek testvére, kedvese, férje van, tegyen úgy, mint Petőfiné, nyújtsa oda elszántsággal kedveltjének a kardot, s ébressze benne azon erős hitet, hogy nem gyámoltalan hölgyet hagy honn, hanem erőslelkű nőt, kit a vész órája készen talál.
Hatalmas téren áll a nő, ha felfogja helyzete egész fontosságát. Kezében a jövő nemzedék. A magánkörben, a családi élet oltárán erélyesen állni, kötelességét mint honleány, mint nő, mint anya lelkiismeretesen betölteni, ez most a feladata. Itt, nem a nyilvánosság mezején veheti le magáról a kiskorúság bélyegét, melyet eddig nem állása a polgári társaságban, hanem gyávasága tűzött rá, s ferde neveltetése. – Igen, ferde neveltetése.
Értsétek meg jól a kor intését, ti anyák, neveljétek leányaitokat úgy, hogy megfeleljenek a forradalom igényeinek. A forradalom embereket követel. Neveljétek leányaitokat emberekké, nem pedig ephemer, minél hamarább férjhez adandó lényekké, mintha a nő, hasonlóan a lepkéhez, elérte volna a rendeltetése végcélját, mikor a pártát leoldják fejéről. – Az élet hosszú, a leányból anya lesz, honpolgárok anyja, s a haza számot kér tőle fiaiért. – Anyák emberekké neveljétek a hon leányait. Azért:
1. Vegyétek ki rögtön leányaitokat a gouvernantok kezei közül. Saját szemeitekkel őrködjetek a hon kincsei felett.
2. Adjatok leányaitoknak lelkes nemzeti tanítókat, kik a tudománnyal együtt szilárd elveket s hazaszeretetet oltanak szíveikbe.
3. Mellőzzétek a zongorát, ezt a lélekölő idővesztegetést, melyet félredob az eszes lány, mihelyt férjhez ment. Tanuljon helyette inkább dallani. Égi ajándékul adá nekünk teremtőnk a hangot, hogy legyen tolmácsa lelkünk érzelmeinek ott, hol a nyelv ezt nem bírja.
4. Fordítsatok több időt a tudományokra. Történet, ez adhat egyedül szélesebb világnézetet, ez ragad ki bennünket a köznapiasság kisszerű köréből. Erkölcstan tanítsa a leányt jót rossztól megkülönböztetni, hogy meggyőződésből kövesse az erény útját, ne csak sejtelemből.
5. Taníttassátok röviden az egészségtant: így megelőzitek mindazon untató gyengélkedéseket s szeszélyeket, melyeknek annyian áldozzák fel családjok boldogságát.
6. Végre ne pazarolja többé leány idejét hasztalan női munkára, ezek által jelleme csak silányul. Tanuljon varrni fehérneműt, ruhát - ha kell -, de ne kössön sapkát, dohányzacskót, hogy ajándékaival az üres arszlánsereg kérkedjék.
ĺgy reformáljuk leánykáink tanuló-termét. Magunk pedig rontsuk le körültünk a hamis istenek oltárait, melyeknek áldoztunk. Legyünk egyszerűek, nemesek szívben és külsőben: szakasszuk szét a conveienz-szőtte üres viszonyokat – keressünk szellemi élvezetet, keressük a kitűnő elméket, kiknek ragyogó észfáklyája nappalra derítheti lelkünk homályát.
A forradalom kiemelte ifjainkat a köznapiasság süllyesztő porából. Messze haladtak a fiatal sasok, merész reptökben megközelítik az ideált. Legyünk ébren, polgártársnéim. A kor rohanó gyorsasággal változtatja át az életet, elmaradnunk nem szabad, nem lehet. Előre, hazám lányai, fejlődjünk, szilárduljunk, hadd legyen valóság a három szent szó: egyenlőség, testvériség, szabadság!”
