Szomorú, szürke kockaház a pompás V. kerület közepén. Mesél.

Nem volt mindig ilyen szürke az épület, ami a Weiss család megrendelésére, Kozma Lajos tervei szerint épült 1934-ben, Pollack Mihály régi házának alapjaira, hogy ifjabb Weiss Gyula építőipari üvegáru-nagykereskedésének helyet adjon. Az építész tervei alapján minden itt kapható üvegféleségből beépítettek valamennyit a házba. Innen kapta az egykor a homlokzaton is ékeskedő nevet: Üvegház.

Ma már nem látható sajnos a pompás üveghomlokzat, és csak a kiválasztottak, a ház lakói tudhatják, hogy mi maradt meg az üveglépcsőkből, korlátokból, színes üvegcsempékből, amelyek a ház belsejét díszítik. Ez a kisfilm tökéletesen rekonstruálja, hogyan nézhetett ki a ház az üvegkereskedés idején. A közönséges halandónak csak szomorú részletek maradnak.

A zsidó tulajdonos nem sokáig élvezhette az új üzletet, hamarosan eltiltották a hivatása gyakorlásától. De nemsokára az épület új funkciót kapott. 1944. június 26-án a kormány a nemzetközi nyomás hatására áldását adta mintegy 7000 magyar zsidó kivándorlására, a legnagyobb kvótát a semleges Svájc kapta. Az utasok névsorának összeállítása Carl Lutz konzul feladata lett, aki épp a Weiss cég üresen álló irodáját szemelte ki, így itt nyílhatott meg a Svájci Nagykövetség Idegenérdek-képviseletének Kivándorlási Osztálya. Innentől kezdve az épület semleges területté vált, és itt működhetett az iroda, ahol Lutz konzul irányításával személyre szóló, később csoportos útleveleket állítottak ki, amelyek felmutatóit békén hagyták a nyilasok, és tulajdonosaik az első adandó alkalommal útnak indulhattak, hogy elhagyják a rémséges Magyar Királyságot. Itt egy részlet az egyik kollektív útlevélből:

62 000 ember életét mentette így meg a svájci diplomata, aki szenvedélyes fotósként maga fotózta a ház előtt tülekedő embereket – mert hát hamar híre ment a szabadság útjának.

Egy visszaemlékező így ír: „Emberek ezrei, talán tízezrei álltak a Vadász utca 29. számú ház bejárata előtt, valamikor az egész Vadász utcát elfoglalva és annak forgalmát lehetetlenné téve, hogy megkapják a védlevelet. Nagyon sokan, vagy legtöbben tulajdonképpen életüket tették kockára, mert olyan órákban is eljártak, amikor zsidóknak tilos volt a kijárás és sokszor csillag nélkül álltak a kapu előtt.”

Lutz önmagáról készítette legismertebb képét is, melyen elegáns öltönyben ül egy fürdőkád peremén, rezidenciája kiégett romhalmazának közepén.

A menlevelek gyártása mellett azonban az épület egy másik funkciót is ellátott: menedéket nyújtott több mint kétezer embernek. Hogyan fért el kétezer ember ekkora helyen? Hogyan lehet elrejtőzni egy üvegházban? A viszonylagos biztonság elviselhetővé tette a szűkös életet is. Volt, hogy beosztották, hogy éjszaka ki fekszik a fal melletti priccseken, a többiek a konyhában dalolva szórakoztatták egymást, míg sorra kerülhetnek. A pincétől a padlásig mindenütt menekültek húzódtak meg, akiknek mindennapi életét a cionista mozgalom aktivistái próbálták elviselhetővé tenni.

Mindez nem maradhatott sokáig titokban. Weissné így ír: „Állandó rettegésben éltünk, mert hiszen csakhamar nyilvánvalóvá vált, hogy a ház nemcsak követség, hanem tömegek búvóhelye. A sok kijáró ember közül sokan lebuktak, a hatóságok figyelme csakhamar a követség épületére terelődött.”

1944. december 31-én egy nyilas különítmény géppisztolyok sortüze és kézigránátok dobálása közben behatolt az épületbe, a támadásnak három halottja és tizenhét sebesült áldozata volt, valamilyen csoda folytán viszont az utcára felsorakoztatott tömeget az elhurcolástól meg tudták menteni. A nyilasok azonban másnap visszatértek, és elhurcolták Weiss Arthurt, az Üvegház vezetőjét, és végeztek vele. Ő már nem érhette meg, ahogy 1945. január 18-án több mint kétezer ember felszabadult az Üvegházban.

A ház falán ma tábla emlékeztet Weiss Arthurra. Szomorú magyar valóság, hogy az első, 1947-ben elhelyezett tábla eltűnt, majd az 1993-ban elhelyezett újat is leverték, ma töredékei az emlékszobában láthatók.

2002-ben avatták fel az új bronztáblát.

És mi lett Carl Lutzcal, aki mielőtt Pesten mentett volna zsidókat, Palesztinából mentette ki a németeket? Sokkal több embert mentett meg, mint amennyire engedélye volt, a svájci hatóságok megfeddték hatáskör-túllépéséért, hazájába visszatérve megrovással és megalázó vizsgálatokkal fogadták. Amikor meg szerette volna tekinteni azokat a kollektív útleveleket, amivel emberek ezreit mentette meg a biztos haláltól, kérését így utasították el:

„... Ön ilyen igazolópapírok kiállítására hivatali minőségében nem volt jogosult; lévén, hogy az Ön által vezetett külérdekeltségi részleg kiállíthatott ugyan védleveleket a megvédendőnek vélt személyek számára, ezek a papírok azonban semmi módon nem számíthattak svájci útlevélnek, még vízumnak sem, így Ön hatásköri túllépést követett el.”

Svájc hivatalosan csak 1958-ban ismerte el, hogy Carl Lutz nagy szolgálatot tett az emberiségnek. 1964-ben a jeruzsálemi Jad Vasem intézet a Világ Igazai közé emelte (ahogy az általam csodált Sztehlo Gábort is), 1975-ben hunyt el Bernben.

Amikor kifelé jövünk, már nem is szürke és szomorú a ház, vakító fénnyel homályosítja el a szomszédos palotákat...

(Az emlékszoba hétfő kivételével minden nap 13-16 óráig tart nyitva, honlapja: www.uveghaz.org.)