Halálkávéházak. Így hívták azokat a pályaudvarok közelében működő vendéglátóipari egységeket, ahol az első világháború idején a családok fájdalmas búcsút vehettek a frontra induló férfiaktól. Ezek a kávéházak még a kötelező záróra alól is felmentést kaptak.

A Teréz körút és a Podmaniczky utca sarkán álló Terminus története azonban ettől sokkal korábban és vidámabban kezdődik. 1865-ben alapította Hambalek kávés, majd egymást váltogatták a tulajdonosok. Hanusz Béla rendkívül fantáziadúsan az utcáról Podmaniczky-nek nevezte el a kávéházat. Őt követte Sztancsu József, Klauber József pedig 1908-ban lett a kávéház boldog tulajdonosa, és az ő ötlete volt a Terminus név. Ezen az egykor.hu-n található képen azonban még a saját nevén szerepel, úgy látszik, be kellett látnia, hogy a pályaudvar közelében őgyelgő polgároknak nem igazán volt vonzó a „Klauber József kávéháza” cégér.

Csendes, szolid helynek számított a Terminus, megfordultak itt magas állású köztisztviselők, ügyvédek, bírák, a Pestre látogató megyei urak, főispánok, polgármesterek.

De azért jártak ide bohémabb alkatú férfiak is: újságírók, az Operaház művészei, a Vígszínház színészei, no meg az elmaradhatatlan írók, többek között Heltai Jenő is. A Terminus – ha a kávéházak képesek lennének erre – minden bizonnyal Molnár Ferencre lenne a legbüszkébb.

Nyilván nem azért, amit Molnár a kávéházakról összeírt a Pesti Naplóban: „Ezek ölték meg a közizlést, a család és a nő tiszteletét, a házi szennyes titokban tartásának szép szokását. Tovább is lehet menni: ezek ölték meg az otthon, a home szeretetét, amelyből a mélyebb emberi érzés annyit táplálkozik, ezek ölik a tanulás vágyát az emberekben, sőt művészeink igen nagy részében ezek ölték meg az elmélyedést, ezek csináltak az íróinkból routinier-kat, a festőinkből üzletembereket, a színészeinkből szerepbörziánereket.”

Ennek ellenére ő szorgosan látogatta ezeket a káros intézményeket, és a Terminusban egy egész darabot írt, a márványasztalon, A hattyút. Molnár ezzel a letűnt kor szereplőin élcelődő vígjátékkal tért vissza a színpadra 1920 decemberében, de a régi sikereknek már csak az árnyékához hasonlított a fogadtatása. Csekély vigasz lehetne Molnárnak, ha tudná, hogy a darabjából Hollywoodban 1956-ban Grace Kelly főszereplésével filmet forgattak. A színésznő, aki a hercegnő szerepét kapta, a filmben már egy igazi gyémántgyűrűt hordott: amit III. Rainier monacoi hercegtől (egy igazi hercegtől) kapott eljegyzésükre. A film bemutatóját az esküvőjük idejére időzítették.

Hát, a Terminus további története nem ilyen mesés. Az első világháborúban betöltött szomorú szerepére már utaltunk. Az európai vérengzést követően a régi hírhedt zajos éjszakáknak nyoma veszett. Semmi rendbontás, razzia.

Aztán 1943. április 9-én rövid hír jelent meg az Esti Kurirban: „Ma délelőtt tizenegy órakor hatósági eljárással megszűnt a Terminus kávéház”. Történt ugyanis, hogy Gergely József Aladár a kávéház kisajátítását kérte saját részre. Ő valószínűleg egy notórius igénylő és pereskedő volt, számos helyiséget próbált már ekkor kiigényelni, és ha nem ment, pereskedett, feljelentéseket gyártott, mindenféle bűncselekmények elkövetésével vádolta ellenfeleit. De a Terminusnál sikerrel járt. Hogy mire használta ezután a helyiséget, azt még Saly Noémi, a kávéház-kutatás nagyasszonya sem tudta kideríteni.

1990-ben még Terminus néven kezdett itt egy étterem és kávéház működni, de ma már ennek is hűlt helye. Persze az sem kizárt, hogy a Sarki Spájzban is írnak írók darabokat hercegnőkről.