József Attila gyerekkora aligha volt boldog: árvaság, nyomor, betegségek, munka, hideg, verések. Ezen évek nagy része összefonódik Ferencvárossal. Sajnos a helyek egy része, ahol Attila élt, ma már nincs meg, ez alól ritka kivétel a Ferenc tér 11. szám alatti ház, amely nemcsak áll, de nemrég fel is újították, így nem fenyegeti a pusztulás réme.

A falon emléktábla, itt élt a költő 1916-tól 1920-ig.

A Ferenc tér meghatározó volt a fiú életében, persze ő még nem a mai képet látta, hanem valami ilyesmit.

A ritka boldog pillanatokra emlékezik vissza Kiss László, Attila egyik pajtása így: „Csuda érdekes gyerek volt Attila, állandóan mosolygott, kissé félretartott fejjel, közben egyik kisujja körmét a szájánál tartotta... Valahányszor a Ferenc téren golyóztunk és ő nyert, örömében felugrott az egyik padra és szétszórta közöttünk... a golyókincseket... Kezében mindig volt papír, ceruza, mert már akkor verselt.”  

A Szabad ötletek jegyzékében viszont a költőben egy szörnyű emlékkép tolul elő: „meg az is oly megalázó volt, hogy én vigyek le egy tyúkot legelni a térre és a többi fiúk röhögjenek ki.”

A tizedik csöngetés után sikerül bejutnom, egy pongyolás hölgy jön ki méltatlankodva a földszinti lakásából, és bizalmatlanul számon kér, mit is fotózgatok itt. „A házat. Tudja, József Attila miatt...” – ajtócsattanás. Úgy látszik, nem kellemes neki a híres költő szellemének szomszédsága.

A harmadikon laktak, jó lenne tudni, hogy melyik oldalon, de ezt nem sikerült kiderítenem. A Ferenc téri házban, ahol annyi hányattatás után végre huzamosabban otthont találnak, abban az időben nincs se gáz, se villany. A hat négyzetméteres konyhába és az ennél alig nagyobb szobába olykor még ágyrajáró albérlőt is kell fogadniuk. 

E nyomor közepette, vagy talán éppen ezért, egyszer csak megszületik a gyermekben a költő, és papírra veti az első verset az elérhetetlen vágyakról:

Kedves Jocó

De szeretnék gazdag lenni,
Egyszer libasültet enni,
Jó ruhába járni kelni,
S öt forintér kuglert venni.

Mig a cukrot szopogatnám,
Uj ruhámat mutogatnám,
Dicsekednék fűnek fának,
Mi jó dolga van Attilának.

Van egy nagyon ismert kép, amely itt, ennek a háznak a gangján készült 1919 késő nyarán. Attila, Etel és a Mama van rajta.

Ketten is úgy emlékeznek, hogy ők készítették a fotót. Az egyik József Jolán: ,,[a mama] vállára terítettem a messziről hozott, rojtos selyemkendőt. Etusnak is átadtam az ajándékot. Attila boldogan sertepertélt körülöttünk: - Hát nekem mit hoztál? - Ezt ni! - lobogtattam meg előtte a bársonyos, bőrerős, cifragombos tiroli nadrágot. A legelső új nadrágot, amit életében kapott. Ilyen önfeledt örömben még nem láttam fürödni Attilát, mint most, amikor ezt a vadonatúj nadrágot ürgette-forgatta kezében. - Jaj, csak kicsi ne legyen - mondta mama aggódva. - Úgy nő ez a fiú, mintha mindig csurgó alatt állna. Attila pillanatok alatt nadrágot cserélt. - Na, most gyerünk a lépcsőház elé - rendelkeztem izgatottan az örömtől. - Hozzatok a mamának egy széket. A napsütötte fal tövében leültettük mamát, Attila és Etus jobbról-balról melléje állt. Kíváncsian lesték, most mi következik. A Vokurka és Kádinger gyerekek körénk sereglettek, miközben a kis csoportra szegeztem fényképezőgépemet. Mindhárman ragyogó szemmel néztek a lencsébe.”

A másik Weidinger József: „... ezt a képet én csináltam fényképésztanonc koromban. Etuska nagyon tetszett nekem akkoriban, meg akartam örökíteni. Attila ragaszkodott ahhoz, hogy ő is a képen legyen, de könyvvel a kezében, amint költőhöz illik. Attila is odaállt a gép elé. Etuska nagynehezen rávette a mamát is, hogy üljön a fényképezőgép elé. A Ferencz tér 11. számú ház harmadik emeletén vettem le őket József néni az utolsó pillanatig szabódott, hogy ő nem öltözik át azért, hogy fényképre kerüljön. Végül is Etuska beborította egy nagy selyemsállal, és így készült a felvétel.”

Ekkor már József Áronné nagyon beteg, és amikor 1919 Szabadszálláson töltött karácsonya után hazatérve Attila benyit a ferencvárosi otthon ajtaján, a Mama már nincs ott – átköltözött a Kerepesi úti temetőbe.

Attila és Etel egy darabig még a Ferenc téren maradnak, de aztán ügyvéd sógoruk magához veszi őket, és ezzel egy újabb szomorú fejezet veszi kezdetét. Egy pillanatig azért álljunk meg előtte, és örüljünk együtt Attilával az új nadrágnak, az első versnek, és hogy mindez nem múlt el nyom nélkül a Ferenc tér 11. szám alatt. Sőt, a környéken sem, az utcai művészetnek köszönhetően.