Ki nem hallotta otthon gyerekkorában a mondást: „ne feleselj, akkora a szád, mint a bécsi kapu”? Mondjuk nekem pont nem mondták soha, rendes kislány voltam többnyire. (Remélem, a szüleim is így emlékeznek...)
Pedig a Bécsi kapu nem is olyan nagy. És nem is bécsi. Az illúziók végleges lerombolására írom, hogy ráadásul nem is az eredeti, csak egy huszadik századi másolat. Ettől még érdekes.
Egyrészt miért bécsi? A törökök hívták így, Becs kapuszu, azért, mert rajta keresztül lehetett ráfordulni a Bécsbe vezető útra. Azon gondolkoztam, hogy jó, hogy ez nem esett áldozatul a névváltozási hullámnak, mert fura lett volna Moszkva-kapunak hívni. De a középkorban és a török korban több másik neve is volt, például a heti szokásos vásár miatt Szombat-kapunak, és a gettó közelsége miatt Zsidó-kapunak is hívták.
A belső kaput állítólag Toldi Miklós hatalmas méretű fegyverei díszítették, amiről persze a törökök azt mesélték, hogy az ő nemzeti hősük, Gürz Eljász emelgette annakidején a szokatlan nagyságú pajzsot és lándzsát.
1541-ben ugyanis a törökök ezen a kapun keresztül lepték el a Várat, miközben a főurak a szultán táborában időztek. Az Egri csillagokban, amit szívesen újraolvasnék, mert már teljesen elfelejtettem, Gárdonyi így írja le a magyarok döbbenetét:
„A menetben mozgolódás és zúgás támadt. Értelmetlen kiáltások, paripák hánykolódása. A nyakak mintha megmerevedtek volna: mindenki a Várra bámult.Akkor nézett fel Gergely is. Hát lám, ott leng a budai kapun három nagy lófarkas zászló. A templomban, tornyokon is. A kapuban pedig alabárdos török őrség turbánozik a magyar helyén. - Elveszett Buda! - üvölti egy kísérteti hang. S tőle, mint az átszálló széltől az erdő, megborzong a magyar sokaság. A fakezű Cecey üvöltött. Senki se felel. Az arcok sápadtak. És a némaságot még inkább átdermeszti egy müezzin éneke, aki a Boldogasszony temploma tornyáról messze szálló hangon énekli: Allahu akbár... Ashadu anna la iláha ill Allah...”
Arról nem szól a történet, hogy ugyanezen a kapun távoztak-e, amikor 1686-ban Budavár felszabadult. A kapu a törököket túlélte, a 19. századi átépítést azonban nem, és 1896-ban lebontották.
Csak 1936-ban, Buda felszabadulásának 250. évfordulóján került a helyére az a kapu, amit jelenleg látunk. Tervezője Kismarty-Lechner Jenő volt, aki a kapu tetején a Bástya-sétány összekötő szakaszát alakította ki.
Sajnos a háború az újonnan épített kaput sem kímélte. 1945-ben így nézett ki (a fortepan képe alapján):
1936-ban került a kapu belső oldalára a Rohanó angyal, amely szintén a felszabaduló hősök emlékét hirdeti. Én azt hittem eddig, az angyalok tudnak repülni, de így is nagyon tetszik ez az erőtől duzzadó alak. Az mondjuk rejtély, hogy hová rohan a kettős kereszttel a kezében, valószínűleg viszi a jó hírt, hogy kiűzték a pogány törököket. Akkor még ugye nem volt facebook, hogy posztolja.
A talapzat felirata: ’REGIA EX SERVITUTE IN LIBERTATEM RESTITUTA A.D. MDCLXXXVI', hátul: 'Budavár felszabadításának 250. évfordulóján emelte a Székesfőváros'.
Az utca másik oldalán egy márványtábla emlékeztet az oszmán iga alóli felszabadítás során elesett hősökre. Vicces kedvű ismeretlen egy koponyát ábrázoló kőfaragvánnyal járult hozzá a turisták szórakoztatásához.
A bástyára vezető lépcsőfordulóban Buda domborműves címerével a háttérben egy rácsot látunk, azt olvasom, hogy mécsestartónak tervezte Ohmann, aki a szobrot is megálmodta. Sosem találtam volna ki, hogy mire való.
Egy másik táblán a felszabadulás 150. és 250. évfordulójának dátuma, ismétlés a tudás anyja.
A kinti oldalon pedig ugyanerre emlékeztet Kovács Margit kerámiája, 1977-ből.
Igazi történelmi lecke ez a bécsi kapu! De a lecke nekem mára véget ért, megkondulnak a harangok a téren lévő templom tornyában, az angyallal egy irányba, de kereszt nélkül és kicsit gyorsabban haladva rohanok, egyenesen a reggeli istentiszteletre.
