Ha a Millenniumi ünnepségsorozat kerül szóba, minden fővárosi szívét melegség tölti el, hiszen ekkor épült Budapest több büszkesége: a Földalatti Vasút, a Műcsarnok, az Iparművészeti Múzeum, a Szabadság-híd, a Parlament kupolája.

De vajon kinek jut eszébe a Keleti-pályaudvar melletti négyzet alakú terület a kopott bérkaszárnyáival? Pedig a Thököly út – Rottenbiller utca – Damjanich utca – Dózsa Gyórgy út által határolt négyszög házait is a Millennium apropóján kezdték el építeni, és két év alatt fel is épült a negyed, melynek négyzetrácsos utcaszerkezete itt jól látható. És hogy mi a magyarázata a Csikágó névnek? Vigyázat, ekkor még nem létezett a gengszterek Chicagója!

„Mérnökök jelölték ki a káposztaföldek és kusza konyhakertek közt a majdani utcák nyomvonalát. A teremtés lázában épült az új negyed, olyan sebesen nőtt ki a földből, hogy messzi kerületekből is a csodájára jártak. Amint a kívülállók számára is derengeni kezdett az egymást derékszögben metsző utcák könnyedén átlátható világa, az ésszerűség és a korszerűség tiszta képlete, a negyed megkapta egyesek szerint gúny-, mások szerint becenevét. Csikágó. Mert a képeslapok Chicagót, a tengerentúli prérimetropoliszt hirdették a modern városiasság netovábbjának. Csikágó, mert egyedül Chicagóban harapódzik ilyen sebességgel a ráció rácsszerkezete, és zabálja fel a környező üres síkságot. A keresztelő idején a bűnről még szó sem esett. Az új pesti negyed mintha versenyt futott volna az ismeretlen amerikai nagybácsival; két év alatt lett a semmiből.” – írja le a történetet Békés Pál Csikágó című gangregényében, melyet egy esős délutánon egy furcsa, de kedves srác nyomott a kezembe, mondván, biztosan tetszeni fog.

Tetszett. Annyira, hogy ahogy a Da Vinci Kód olvasói Párizsban, mi is elindultunk a könyvvel a kezünkben, hogy Csikágó-turistaként felleljük a regény helyszíneit. (Nem egyszerű feladat, de megpróbálom úgy leírni a történeteket, hogy aki nem olvasta még a könyvet, annak ne lőjem le az összes sztori végét.)

Ott van például a Bethlen téri Színpad, ahová az amerikai nagybácsi elviszi bátyját és sógornőjét, hogy aztán a sötétben a térdek...

A legtöbb történet egyetlen kereszteződésnél játszódik. Nem véletlen: Békés Pál az István utca 19. szám alatt látta meg a napvilágot.

A regényben meg is ismerjük: ő az egyik kisbaba, aki olyan keservesen üvölt a pincében, ahová az ’56-os harcok elől a lakók menekültek, hogy elegük lesz, és vakmerő tettre szánják el magukat. Megpróbálnak a szemben lévő sarkon álló patikából tejport szerezni. Csakhogy a Nefelejcs utcát a Baross tér felől a szovjet hadsereg egyik katonája, Szojkov mesterlövész blokkolja (aki egyetlen magyart ismert addig életében, az édesanyját). Akárhányszor a patikus átdob az utcán egy csomag tejport, Szojkov lövése nyomán fehér por borítja el a kereszteződést. De akkor hirtelen az egyik asszonynak nagyszerű ötlete támad... Nem ilyen nagyszerű ötlet Dibuk Cs. Jánosé, aki a Keleti-pályaudvar indulási oldalára szeretne eljutni, hogy megvalósítsa álmát, és gátfutóként indulhasson a melbourne-i olimpián. Vajon elég gyorsan átjut a kereszteződésen?

Pár évvel korábban ebben az ominózus patikában tölti nyári gyakorlatát Korner Anna, aki megbabonázva bámulja az utca másik oldalán újságot áruló bőrkabátos férfit, Laját. Senki nem tudja, mi a férfi igazi neve, és egy nap, amikor Anna elindul, hogy megkérdezze, megadják magukat a trolivezetékek, és a lány köré csavarodnak. Laja azonnal odarohan... Pedig nem is tudja a lányról, hogy ...

Halála napján meglepő módon előre fizet Laja a Tulipán eszpresszóban, ahová eső esetén szokás szerint behúzódik a dobozos Vicziánnal, hogy Ratkó Anna népbiztosról és az általa kiötölt abortusz-tilalomról beszélgessenek. Nyilván nem véletlenül. A Tulipán helyén ma étterem áll.

Persze több helyszínt ma már nem láthatunk. Így ma már pláza várja az odalátogatókat a Garay piac helyén, ahol Aranka, Sumin Vendel kikapós felesége rendszeresen helyettesít egy kofát. A Százház utcából is eltűnt a száz egyforma, komfort nélküli vityilló, így már nem látjuk, milyen volt „a vidék legveszedelmesebb zuga”, ahonnan „a világháború előtt, amelynek nem volt még sorszáma, hajnalonta újságpapírba csomagolt, halott csecsemőket vittek a Fehér Kereszt Kórházba”, Suminéktól is, kettőt. És nem találtuk nyomát a Rákóczi mozinak sem, pedig egyike volt a főváros csöngetős mozijainak, ahol „öt perccel a film vége előtt csengőszó figyelmeztette a páholyok sötétjében rejtőző nézőket, akik pillantást sem vetettek a vászonra, hogy itt az idő, a hölgyek szálljanak ki az urak öléből, rendezzék el toalettjüket, foglalják el helyüket, hogy a felgyúló fények illedelmes pozícióban találják őket”.

A Csikágónak természetesen nemcsak múltja, jelenje is van. Míg még a nyolcvanas évek statisztikái szerint is a kontinens legnagyobb népsűrűségű, legmagasabb átlagéletkorú, egy lakosra számítva legkevesebb zölterületű része volt, addig ma már sokan, sokat dolgoznak az élhetővé tétele érdekében.

Senki ne féljen hát bemerészkedni a rossz hírű negyedbe, mert megkapó látványt nyújt, és az is előfordulhat, hogy szembejön velünk egy mai Laja, igaz, a közért helyett ma már a Lidl-ben vásárol be.

De ha valaki mégis inkább fotelból turistáskodna, feltétlenül Békés Pált válassza útikalauzul. Csak az a szomorú, hogy a neki szánt kérdésekkel sajnos már elkéstünk.

Olvasott olyan könyvet, amely Budapesten játszódott, és szívesen bejárná virtuálisan a helyszíneit? Írjon a szerelmembudapest@gmail.com címre. 

Helyszín

VII. Thököly út - Rottenbiller utca - Damjanich utca - Dózsa György út által határolt terület

Forrás

Békés Pál: Csikágó. Palatinus, Budapest, 2008.

Békés Pál fotója: litera.hu