Jobban irtózom a politikától, mint a haláltól

2014. április 05. - Szerelmem, Budapest

Joggal érhet a vád, hogy protestáns gyökereim a blogra is rányomják a bélyegüket, és a történetek közül hiányoznak a katolikus kötődésűek. Hogy ezt jóvátegyem, a mai bejegyzés rögtön két személyről, egy pápáról és egy pápai követről szól. Egyikük szerényen a „Magyarország megmentője” címet viseli, társa pedig fegyver nélkül is rettegésben tartotta a török seregeket. Ma mindkettőjüket boldogként tiszteli a katolikus egyház.

A budavári Hess András téren egy férfialak egy keresztet tart a magasba, és másik kezével valami próbál elmagyarázni. Ő XI. Ince pápa, avagy eredeti nevén Benedetto Odescalchi. (A szobor Damkó József alkotása.) A talapzat nem hagyja kétségek között az olvasót, a név alatt ez olvasható: „Magyarország megmentője emlékének a hálás nemzet”.

Miért lehetünk hálásak XI. Incének? Természetesen a török uralom végét lehetővé tevő európai szövetség, a Szent Liga ötletéért és megvalósításáért. Nem kis teljesítmény lehetett rávenni a szövetségre a Habsburg birodalmat, a lengyel királyságot és Velencét, és közben meggyőzni XIV. Lajos francia királyt, hogy legyen szíves ne támadja hátba a szövetségeseket, amíg ők keresztényi feladatuknak eleget téve a törököt próbálják kiűzni Európából. A szövetséget jelképezi a szobor alján lévő másik dombormű, melyen XI. Ince mellett I. Lipót császár, Sobieski János lengyel király és Giustiniani velencei dózse arcmása jelenik meg.

Azért ne legyünk annyira meghatva, természetesen nem a már másfél évszázada török iga alatt senyvedő magyarok megsegítése volt a nemes cél, hanem Bécs megmentése, mivel 1863-ban a török csapatok már a császárvárost ostromolták.

Amikor viszont a veszély a közös fellépés eredményeképpen elhárult, Magyarország felé is meglódultak, és győztes csaták sora után már Budavárat ostromolták. Talán csak legenda, de XI. Incét nagyon szimpatikussá teszi, hogy állítólag azt írta Márk atyának – aki a következő hősünk lesz –, hogy szerinte a BUDA szó annak a rövidítése, hogy Beata Virgo Dabit Auxilium, azaz a Boldogságos Szűz megadja majd a segítséget. És amikor szeptember 2-án Budavár bevételére sor került, a név új értelmet kapott: Budam Virginis Dabit Auxilium - azaz Budát a Szent Szűz segítsége adja nekünk. (Egyes források szerint a pápa eredetileg is erről álmodott.) Ez utóbbi mondat szerepel a Szent Ligát jelképező domborműven a kőmedál alatti mezőben.

De eddig az örömteli pillanatig sok-sok vér és veríték mosta a budai dombokat. Megpróbálták persze szép szóval is rávenni Abdi pasát, hogy adja át önként a várat. A pasa válaszából egy rövid idézet: „S ha balga beképzeltséggel újra rohamra indultok, azért könyörgünk a magas Istenhez, hogy legnemesebb küldötte és tisztelettel övezett prófétája, választottja: Mohamed oltalma a maga hatalmával verjen vissza titeket. Mert elbizakodottak vagyok, s az elbizakodottság ellenfele és legyőzője maga Allah.”

A pasa abból indult ki, hogy több roham is sikertelen volt, és valóban, mintha kezdetben kevésbé igazolódott volna be a pápa álma. Aztán valami csodálatos dolog történt: felrobbant egy lőportorony, és a robbanás a várfal egy jelentős részét elpusztította, jelentősen gyengítve ezzel a védelem esélyeit. Mellesleg a dzsámivá alakított Nagyboldogasszony-templom is megrongálódott, és a romok között egy régen befalazott Mária-szobor bukkant elő. Ez a látvány a török katonákban rémületet, a keresztes vitézekben erőt és bátorságot keltett.

A várfalon egy magas, csuhás férfi biztatta a harcosokat, kezében hol kereszttel, hol egy Szent József-képpel. Ő volt Aviánói Márk, aki a szobor harmadik domborművén éppen a török elleni háború megindításáról szóló pápai bullát veszi át. Ez azonban csak elképzelt jelenet, mivel személyesen sohasem járt Rómában, úgy lett pápai követ.

Márk kapucinus szerzetes volt, és habár hatalmas energiával küzdött Európa török uralomtól való megmentésén, például tizenháromszor tette meg gyalog az Itália és Magyarország közötti utat, mégis a kolostorban, imádkozva és prédikálva érezte inkább jól magát, azt is írta egyik levelében: „Jobban irtózom a politikától, mint a haláltól.”

Még a győzelmes ostrom napján hálaadó körmenetet tartott a mai Mátyás-templom körül, másnap pedig már a megrongálódott templomban misét mutatott be. Ezek a napok azonban nem csak szent és nemes tetteknek voltak a tanúi. A romos városban a Szent Liga harcosai hozzáláttak a várat védő törökök és zsidó szövetségeik lemészárlásához, az életben maradottak megszégyenítéséhez, kifosztásához.

A gonosztettek azonban sosem maradnak büntetés nélkül. 1696-ban ismét veszély fenyegette Magyarországot, és Avianói Márk engesztelő zarándoklatot rendezett, Bécsben. Hogy hatásosabb legyen, javaslatára a császár Bécsbe vitette a máriapócsi kegyképet, amely nem sokkal korábban csodát produkált: könnyezett. Az eredeti kegykép, melyet a körmenetet követő fényes zentai győzelem után Márk atya Madonnájaként emlegettek, a mai napig Bécsben van, de azóta nem történt csoda. Máriapócson viszont pótolták, és az már kétszer is könnyezett.

Két szereplőnk boldoggá avatáshoz vezető útja azért nem volt göröngyöktől mentes. XI. Incét a franciák blokkolták, ugyanis XIV. Lajossal súlyos egyházhatalmi vitákba keveredett, és ezért csak 1956-ban került sor a boldoggá avatásra. Marco d’Avianot is hiába szerette volna még I. Lipót a boldogok sorában tudni, halála megakadályozta az eljárás végigvitelét, amely végül csak 2003-ban vezetett sikerre.

Azért van itt egy protestáns hős is, a negyedik domborműven. A kép azt a pillanatot örökíti meg, amikor egy debreceni hajdú elsőként tűzi ki a keresztes zászlót Budavár falára. Habár a történetírók vitatkoznak abban, hogy ki volt pontosan ez a katona, abban egyetértenek, hogy debreceni hajdú volt, azaz ő is egy nyakas kálvinista.

Különbözőek voltak, mégsem üres szavak, nem viszálykodás, nem versengés, hanem mindhármuk közös küzdelme volt szükséges ahhoz, hogy Európa és benne Magyarország ma olyan legyen, amiben mindannyian otthon vagyunk.