Amikor II. Vilmos császár 1897-ben Pestre látogatott, megjegyezte, hogy túl kevésnek találja a köztéri szobrok számát. Nosza, Ferenc József rögtön tíz szobrot adományozott a fővárosnak. Ezek egyike a Gellért-hegy oldalában, az Erzsébet-híd vonalában a keresztet intő jelként a város felé tartó Gellért püspök emlékműve.
A bronzszobor Jankovits Gyula alkotása, egyik kezében a keresztet tartva, másikat a szívére szorítva prédikálna a fővárosiaknak - ha hagynák. Egyvalaki biztosan hallgatja: a lábánál a megtérített magyar vitéz, akit Gárdos Aladár formált meg. A félköríves, oszlopos építményt - ami az alázúduló vízeséssel együtt - rendkívül hatásossá teszi a látványt Francsek Imre tervezte.
Az emlékművet 1904-ben állították fel ott, ahol a hagyomány szerint a püspök vértanúhalált szenvedett.
Gellért püspök velencei származású volt, aki a Szentföldre vágyott, ám útban oda vihar érte a hajóját, és a Szent András szigeten, ahol menedéket keresett, Razina pannonhalmi apát rábeszélte, hogy előbb látogassa meg István magyar királyt, akinek a segítségével a Dunán folytathatja útját. Azonban ő itt ragadt, a hagyomány szerint azért, mert István rábízta fiának, Imre hercegnek a nevelését. Amikor Imre herceg 16 éves lett, Gellért remeteéletre szánta magát, és Bakonybélbe vonult vissza. István azonban püspökké nevezte ki Csanádra, s mint kiderült, jól számított: a nép ezrével tódult oda, hogy fölvegye a keresztséget, s ajándékaival árasztotta el a püspököt. István halála után azonban véget értek a békés alkotó esztendők, elsodorta a politika. Ez lett a veszte: amikor 1046-ban útra kelt, hogy Endre herceget már a határon üdvözölje, a pesti révnél megtámadták a Vata-féle pogánylázadás résztvevői. A legenda így szól az Árpád-kori legendák és intelmek szerint (gyengébb idegzetűek ugorják át ezt a részt):
"Azután útra keltek a Duna révje felé. Szent Gellért azonban, minthogy alacsony termetű volt, és mert Isten szolgálatában minden erejét teljesen kimerítette, kocsin vitette magát. Mikor a pesti révhez jutottak, íme öt istentelen ember, Vata és cinkosai, eltelve a gonosz szellemekkel, amelyeknek magukat átadták, rárontottak a püspökre és társaikra, és kövekkel támadtak rájuk. Szent Gellért püspök pedig azokra, akiket kövekkel dobáltak, szüntelenül a kereszt jelét vetette. S Szent István első vértanú példájára, Pannónia első vértanúja a földre térdelve hangosan így kiáltott:»Uram, Jézus Krisztus, ne ródd fel nekik bűnül, mert nem tudják, mit tesznek.« Ám azok ezt látva még jobban megdühödtek, neki támadtak, és kocsiját felfordították a Duna partjára. Ott leráncigálták kocsijáról, taligára rakták és Kelenföld hegyéről letaszították. Mivel pedig még mindig lihegett, mellét dárdával átütötték, ezután egy sziklához vonszolták, és agyvelejét szétloccsantották, így költözött el Krisztus dicsőséges vértanúja e világ nyomorúságából az örök boldogságra az Úrnak 1047. esztendejében. A Duna ugyan mindig meg-megáradt, arról a kőről azonban, amelyen Szent Gellért fejét összetörték, hét évig nem tudta a vért lemosni, míg végül a papok a véres követ elvitték. A szent férfi teste pedig aznap ott feküdt, ahol a vértanúságot elszenvedte. Bödi püspököt is megkövezték, s így ment át a dicsőségbe. Beszteréd püspök pedig halálos sebet kapott, és harmadnap költözött el a világból. Benéta püspököt azonban András herceg megmentette. Szónok ispánt is a többiekkel - Benéta kivételével - és a püspök háznépével megölték. Ezen a napon annyi keresztényt lemészároltak, hogy számukat egyedül Isten kegyelme tudja. És így beteljesült Szent Gellért jövendölése. És nyilvánvalóvá lett, mekkora szentséggel ragyogott életében Istennek ez a számtalan kegyelemmel megajándékozott szeretett embere. Hiszen szűz volt, az egyházi törvények doktora, a szent hittudománynak mestere, gyermekségének ötödik évétől kezdve viselte Szent Benedek rendjének ruháját, azonfölül püspöki méltóságra emelkedett, dicsőséges vértanú lett, mégpedig a szent Egyházért Magyarországon az első vértanú."
Mi persze még azt a regényes változatot tanultuk, hogy egy hordóban gurították le, de előtte persze szegeket vertek a hordóba. Vagy ezt már csak az osztálytársaim találták ki hozzá?!
Mindenesetre a magyar nép gyorsan megbocsát, szinte azonnal szentként kezdték tisztelni, 1083-ban pedig István királlyal és Imre herceggel együtt az egyház is a szentek közé iktatta. Megmaradt földi maradványait egy velencei templom oltára alatt őrzik, az ereklyék egy része pedig a budapesti Belvárosi Plébániatemplomba került 2002-ben.
(A másik kilenc szoborról itt.)
