Ha fogaskerekűre ül az ember, és felkaptat a hegyre, nem nehéz megjegyeznie a legnagyobb magyar nevét. Itt ugyanis minden Széchenyi: a hegy, az út, a kilátó, a szobor és még egy pad is.
A terület korábban a Svábhegy része volt, 1860-ban azonban, amikor gróf Széchenyi István Döblingben szerencsétlen körülmények között meghalt, azonnal róla nevezték át. A névadásra emlékeztetendő, egy kőoszlopot állítottak fel, amely azonban ma már nem áll.
Az oszlop nem sokáig árválkodott magában, 1861-ban egy emlékpadot állítottak, amelyen a következő felirat áll: „Vándor, kit utad erre hoz, e kéz hordta kőrakáshoz, tudd a legnagyobb magyar nevét a dicsők dicsője, a nagy Széchenyiét! Keresztelője volt a honfi [
] tisztelve, áldva a nemes [
] viseli ez orom, most és mindenkoron.” 
Aztán érkezett a szobor. Széchenyi születésének századik évfordulója kapcsán a Budapest-Hegyvidéki Turista Egyesület gyűjtést rendezett egy emlékmű létesítése érdekében, és a Széchenyi-helyi nyaralók tulajdonosai adakozó lelkűek voltak, így hamarosan el is készülhetett Stróbl Alajos mellszobra. Az avatáson Jókai Mór beszédében felvázolta a Széchenyi-hegy addigi történetét: „Íme, ez a hely, a mi kedves Svábhegyünk, melynek kimagasló pontja Széchenyi nevét és szobrát viseli, negyven évvel ezelőtt még vadon volt, […] ma egy nyaralóvárossá emelkedett, díszes kastélyokkal, iskolával, vasúttal, vízesésekkel, vendéglőkkel, távíróval. Én jelen voltam ezelőtt harminc évvel, midőn eme ormot Széchenyi-hegyre kereszteltük – azóta támadt itt minden!” 
1900. szeptember 14-én reggel azonban szomorú napra ébredt a főváros: a bronzszobor eltűnt a helyéről! A Budapest-Hegyvidéki Turista Egyesület 100 korona jutalmat tűzött ki annak, aki a szobor nyomára vezet, vagy ép állapotban előkeríti. Egy Farkas nevű pénzügyőr a budaörsi vámnál látta a szobrot, amelyet egy tolókocsin négy ember szállított, mivel azonban a szobor nem elvámolni való dolog, továbbengedte. A budapesti és a bécsi rendőrség együttműködése példaértékű volt, és a bécsi orgazdát (és nála a szobrot) sikerült nyakon csípni a bécsi vasút északi pályaudvarán, így 1901-ben visszakerült a helyére.
Miért szerepel mégis archív fotó fent a szoborról? Mert ma már csak a tátongóan üres díszfülke áll a helyén. 
Valahogy nem okoz gondot ebben az országban százharminc kilós bronzszobrokkal mászkálni, a szobor ugyanis 1995-ben újra, immár végleg eltűnt.
Ezt majdnem száz évvel megelőzően gondterhelten álltak a városatyák a Városliget szélén. Nagyszabású átépítésre készültek, de a mai Hősök terén egy díszkút foglalta el a központi helyet. Az építmény egy
És akkor hirtelen valaki fejéből kipattant az ötlet: helyezzék át a gloriettet máshová! Mivel kútházra kút nélkül nincs szükség, de lépcső, terasz van rajta, legyen belőle kilátó. Így került a gloriett a Széchenyi-hegyre, és lett belőle Széchenyi-kilátó.
Az eredeti funkcióra emlékeztet a medence helye a kútház elején, tetején a kutat takaró kupola, hátul pedig a kútház csillagdíszes bronzajtaja.
Az emléktábla az áthelyezésnek és a felújításnak is emléket állít, de leginkább a halhatatlanságra vágyó főpolgármestereknek és polgármestereknek. 
Persze kilátni a kilátóról ma már alig lehet, akkorára nőttek a fenyők. Mindegy, így is lenyűgöző a látvány. 
S hogy teljes legyen a legnagyobb magyar emlékezete, 2003-ban Kampfl József szobrászművész alkotásával helyettesítették Stróbl Alajos ellopott Széchenyi-mellszobrát.
Igaz, valamiért nem az eredeti helyre, hátra, a díszkeretbe került, hanem a gloriette elé, középre. Talán hogy jobban szemmel tarthassa a széchenyi-hegyieket. Vagy ők a szobrot. Széchenyi-hegyiek, vigyázzatok Széchenyire!
