Ki tudná elképzelni Párizst kávéházak, a Prokop, Les Deux Magots, Café de Flore nélkül? Budapestnek azonban ebből a szempontból nem kell(ett) szégyenkeznie. A kávéházak tündöklésének korszakában (1873-tól 1914-ig) 591 kávéház és 409 kávémérés működött. Büszkén viselte a "négyszáz kávéház városa" jelzőt, és ha útbaigazították az embert az utcán, gyakran hangzott el az "abban a házban találja, ahol nincsen kávéház".
Erre az időszakra tehető az irodalom és a kávéházak történetének összekapcsolódása. Ez az a korszak, amibe szívesen visszarepülnék, hogy Ady, Kosztolányi, Babits, Karinthy asztalánál legyek Stammgast, igyam a kapucínert, és játsszam a Hansel Spielt. (Megfejtés a bejegyzés végén.)
Talán a jurátus voltom is hajt most arra, hogy e kávéházak nyomába eredjek, s legalább képzeletben leüljek az iménti urak asztalához, ha ugyan nem sodorta el a kávéházat az idők vihara. Attól tartok, több esetben valóban majd csak a nyomukat, rosszabb esetben a hűlt helyüket találom majd az irodalom eme szentélyeinek.
Az első állomás nem lehet más, mint az egyetem alatt sóvárogva - és az üres pénztárca miatt akkor hiába - csodált Centrál.
1887-ben nyílt meg, és csakhamar igazi irodalmi kávéházzá vált. Oldalakon keresztül lehetne sorolni azon írók, költők nevét, akiknek törzsasztaluk volt a Centrálban. Néhányuk sziluettje ott függ emlékeztetőül a falon.
Felsorolás helyett szokás szerint szubjektív mozaik következik.
Itt szerkesztették A Hét című lapot, amely a Nyugat elődje volt. "Minden pénteken és szombaton gyanús külsejű urak foglalták le a kávéház különböző sarkait, akik ott hétközben soha meg nem fordultak. Órahosszant elültek egy pikkoló mellett egy helyen és serényen rótták egymás alá a sorokat az egyformára szabott papiroson." - írja a főszerkesztő, Kiss József.
Majd jött a Nyugat, törzsasztalánál olyan nevekkel, mint Ady, Kosztolányi, Karinthy, Molnár Ferenc, Heltai Jenő, Babits, Móricz, Tersánszky, Szabó Lőrinc.
Mégsem nekik van emléktáblájuk a Centrálban, hanem egy kevésbé ismert írónak, Bányai Elemérnek, akit a kortársak Zubolynak hívtak. Ady szívéhez különösen közel állt, az emléktáblán is az ő sorai állnak, melyek az uzsoki harcokban elesett Zuboly nagypénteki halálára utalnak :
"Zuboly, nézz bennünet!
Te szabad hajduságod
S halálos nagypénteked
Él tovább és lüktet
Ereinkben, valónkban
S miképp te mondtad: Jól van."
1930 és 1940 között a Centrálban tartották heti összejöveteleiket szerdánként a magyar írónők is, akik 1936-ban alapították meg a Kaffka Margit Társaságot. Köztük volt Török Sophie, aki így ír a Centrálról:
"Merészen nekivágtam, hogy bemegyek a Centrálba, hiszen végre az egy nyilvános kávéház, ahova bárki bemehet, titkos reményem pedig az volt, hogy legalább egy távoli asztaltól látni fogom az írókat, a híres embereket, s talán beszélhetek Mihállyal is. Annyira imponáltak nekem, hogy nem is mertem gondolni rá, hogy
csekély személyem feltűnő vagy fontos lehet nekik, vagy hogy befogadnak maguk közé. Meglehetősen szívdobogva nyitottam be, szememet az ismert sarokasztal felé irányozva, azonban oly sok ember ült ott egy csomóban, hogy zavartan kerestem helyett, egy közeli asztalnál - de még le sem ültem, Mihály már jött, izgatottan
és örvendezve - drága kis emberem! Láttam, hogy az írók asztalának minden tagja minket figyelt, láttam, hogy megjelenésem feltűnő volt, nyilván, mert Mihály oly hirtelen felugorva sietett felém, a zárkózott, asszonytalan Mihály."
Aznap Babits meg is kérte a kezét.
Karinthy azt követően tette át a Centrálba a székhelyét, hogy Pestre költöztek. Az ablak mellett volt a törzsasztala, itt írt, az üvegablak mögött. Devecseri kedves leírása szerint a járókelők, mintha összebeszéltek volna, egyformán viselkedtek. Mindegyikük továbbment még egy-két lépést, aztán mintha villamos áram érte volna, hátrarándult, és megállt a nagy üvegablak előtt. Karinthy csak dörmögte magában: "Igen, én vagyok. Igen, én vagyok."
Kevésbé vidám történet, hogy az Utazás a koponyám körül első oldalán arról számol be, hogy a Centrálban uzsonnázott éppen, amikor jelentkeztek betegsége első tünetei, "megindultak a vonatok", s a negyedik vonatnál rájött, hogy hallucinál.
A kávéház virágkora a zűrzavaros huszadik század közepére elmúlt, helyére a Paprikatermelő Nemzeti Vállalat költözött, majd üzemi étkezde, menza (eltés!), végül az Eötvös Klub 1993-ig, ahonnan az Omega és a Metró együttes indult.
2000-ben nyílt újra a Centrál, amivel visszavarázsoltak kicsit a régi nagyságból. Az emeleten régi képek emlékeztetnek a kávéházak virágkorára. A bazsalikomos eperkrém és a kávé viszont nagyon is mai és remek.
A kávéház újdonsült tulajdonosa a megnyitó után a kulcsot a Dunába dobta, hogy az sose zárjon be. Sok-sok ilyen ember kellene, aki feléleszt valami nagyszerű dolgot, ha már a nagyszerű zseniket nem is lehet.
Végül ahogy ígértem:
Stammgast = törzsvendég
kapucíner = a kávét feketébbre pörkölik hozzá, mint a melanzshoz, tejszínhabban tálalják, amelynek tetejére lehelletnyi kakaóport szórnak
Hansel Spiel = "Jancsi játék" - népszerű kávéházi játék a 19. századból, hat, oldalukon számokkal jelölt bábuval játszották, amelyeket pálcával kellett eldönteni, a találatot a ledöntött bábun látható szám jelentette.
