A Deák téri metróállomás csempefalát illetően három csoportba sorolhatjuk az embereket. (Nem számolva most azokat az embertársainkat, akik soha nem tennék be a lábukat a budapesti metróba.)

Az első típus a reggeli kávé előtt rendszerint csak maga elé bámulva várja a metrót, esetleg az ingyenes hírújságba mélyedve bosszankodik a megölték-tönkrement-elveszett-felrobbant-lerohanták típusú híreken, így még fel sem tűnt neki soha, hogy mit is rejt a felszín (azaz a mély). A második típus már állt a két járat közötti öt percben háttal a síneknek, és próbálta kibogozni, hogy mit is rejtenek a betűhalmazok. De aztán megérkezett a metró, és a kérdés megválaszolatlanul maradt. Nem így a harmadik típus, aki nekiállt, és fényképezéssel, kereséssel, levelezéssel, időt és energiát nem sajnálva megfejtette a rejtélyt. Ő a budapestjovoje.freeblog.hu írója, akinek a budapestiek valami olyasmit köszönhetnek, mint Champollionnak, a hieroglifák megfejtőjének az emberiség. (A blog ma már a fovarosi.blog.hu címen működik tovább.)

Történt nem sokkal a rendszerváltás után, hogy az Európai Kulturális Hónap keretében a BKV küldöttsége ellátogatott Budapest egyik testvérvárosába, Lisszabonba. Az ottani tömegközlekedési vállalat a tárgyalások végén azt ajánlotta, hogy Budapestnek ajándékozna egy portugál festő által készített művet. Így került João Vieira csempemozaikja a Deák téri metróállomásra 1996-ban. Az állomást maga a művész választotta ki. Az eseményről alig észrevehető tábla tanúskodik, a következő szöveggel:

"Joao Vieira (szül. 1934) Portugál festő munkája, készült A Fábrica Cerámica Viúva Lamego-ban, (Csempegyár), Lisszabonban. A Metropolitano de Lisboa (Lisszaboni Metró) ajándéka a Budapesti Közlekedési Részvénytársaságnak/Felavatva 1996. augusztus 19-én/A magyar államalapítás 1100. évfordulója alkalmából."

Na de hogy kerül a képbe József Attila? Azt nem nehéz kitalálni, hogy sohasem járt a Deák téri metróállomáson.

Viszont a szelleme ott van a falakon. A betűk ugyanis tíz verset rejtenek, a magyar költők verseit portugálul, a portugál költők verseit magyarul. Ez utóbbiakat persze könnyebb kibogozni a portugálul kevésbé tudó átlagos metróutasnak.

Egy-egy szót könnyű felismerni, de ne lepődjünk meg, ha nem állnak össze verssé, mert egyrészt a sortörések nincsenek jelezve, másrészt a versek megszakadnak, amikor elfogynak a csempék. Olyan vers is van, amely abbamarad és egy teljesen másik helyen folytatódik újra. Ráadásul a csempéket helyenként rosszul rakták fel!

A magyar költők között viszont ott van József Attila. Neki a Dunánál című verse jelenik meg, az a vers, amelyet a rakparti szobránál már emlegettünk.

Sajnos József Attila alulreprezentált, mert bár Adynak is egy verse szerepel (Elillant évek szőlőhegyén), addig Petőfinek három: Az álom, A nép nevében és a Szabadság, szerelem.

Ez utóbbi ráadásul teljes terjedelemben. Így viszont annyi sikerélményünk legalább lehet, hogy a portugál oldalon is biztosan megértünk valamit: Amor e liberdade!