Ott hagytuk el a múltkor a történetet, amikor Attila Szabadszállásról visszaérve már csak egy üresen tátongó lakást talált a Ferenc téren, a Mama „mint lenge, könnyü lány, ha odaintik”, kinyújtózott a halál oldalán.

Attila és Eta még egy ideig a Ferenc téren lakott, majd nővérük, Jolán férje magához vette őket, így kerültek a Lovag utcai házba 1920-ban.

Sógoruk, Makai Ödön a Magyar Bank és Kereskedelmi Részvénytársaság titkára, ügyvéd volt, egyik munkája gépeltetésekor ismerte meg József Jolánt, majd feleségül vette. Családja rossz szemmel nézte, hogy keresztény származású lányt vett el, ezért jobb társaságok előtt igyekezett Jolán múltját elködösíteni, még a nevét is Lucie-re változtatta.

A Lovag utca 6. számú ház lakásának cselédszobájában a testvéreknek is titkolniuk kell a Jolánhoz és férjéhez való tartozást. Eta eleinte csak szobalányként szerepelhetett, Attilának pedig szigorúan „doktor uraznia” kellett sógorát.

Makai József Attila gyámja lett, de viszonyuk korántsem volt felhőtlen. Persze valószínűleg Makai jót akart a fiúnak. De Budapestet egy darabig nélkülöznie kellett.

Először Nyergesújfalura küldték, hogy kispap legyen, de néhány hét múlva kiderült, hogy görögkatolikus. Aztán hajósinas lett, de a nehéz fizikai munka nem volt neki való. Újabb kísérlet: Makai összeköttetései révén bejuttatta a Dél-magyarországi Közművelődési Egyesület makói internátusába. Közben 1922-ben felborult Makai Ödön és József Jolán házassága, Jolán Etával együtt elköltözött otthonról. A családi konfliktus is belejátszhatott abba, hogy a serdülő fiú újabb öngyilkosságot kísérelt meg. Nem csoda, hogy a nyári vakáció alatt sem tért haza, inkább házitanító lett Mezőhegyesen, majd Kiszomboron, ahol csőszként és mezei napszámosként is dolgozott.

A Lovag utcában aztán helyreállt a béke, Attila pedig megismerkedett Juhász Gyulával, versei már a Nyugatban jelentek meg, 1922-ben pedig az első verseskötete is nyomdába került. A Szépség koldusai kötetet Juhász Gyula így ajánlotta: „A legnagyobb készséggel és örömmel vállalkoztam arra, hogy József Attila első verses könyvéhez előszót írjak. Ez a nagyon fiatal és nagyon tehetséges költő a legteljesebb mértékben megérdemli, hogy a figyelem feléje forduljon, hogy igaz szeretettel és reménységgel fogadja a magyar olvasóközönség, és hogy a kritika se menjen el mellette közömbösen vagy ellenségesen, és ne elégedjék meg vele szemben a nyomtatásban megjelenőknek rendesen kijáró vállveregetéssel. József Attila Isten kegyelméből való költő, ezt meg lehet és meg is kell mondani, és nagy fiatalsága olyan ígéretekkel teljes, amelyeknek beváltása - és ez nemcsak és nem mindig a költőn múlik egészen – őt a jövendő magyar poézis legjobbjai és legigazabbjai közé fogja emelni.”

Milyen igaza lett! És Attila még csak 17 éves ekkor!

Közben minden visszatérés a Lovag utcába nézeteltérésekbe torkollt. Azért Attila igyekezett részt venni a főváros irodalmi életében, vitázott, járt kávéházba.

Makó után sem tért vissza Pestre, a makói barátok úgy határoztak, a szegedi bölcsészkarra iratkozzon be. Ekkor már nem is mindig a Lovag utcába ment haza, hanem inkább albérletben lakott a családi összeveszéseket kerülendő.

És Szeged után jött Bécs és – ó, boldog ember! – Párizs.

Amikor Párizsból hazatért, Ödön állást próbált szerezni sógorának, addig is irodájában alkalmazta, hivatali szövegek másolásával igyekezett pénzhez juttatni. Az addig sem idilli családi élet 1926-ban bomlott fel végleg, Attila elköltözött az Andrássy úti albérletbe, Jolán és Makai házassága még átmenetileg megmenekült, 1928-ban azonban elváltak.

Nem könnyű az árvák sorsa. „Csodagyereknek tartottak, pedig csak árva voltam” – írta később Attila önéletrajzában.

A méltatlanul romos ház falán az emléktáblán pedig ez áll: a nagy proletárköltő. 1945 után mindegyik párt igyekezett kisajátítani a maga számára József Attila örökségét, elsősorban a kommunisták és a szociáldemokraták. A kommunista hatalomátvételt követően a kultúrpolitikának fel kellet mutatnia egy reprezentatív proletárköltőt, így hát – ahogy annyi mindent – államosították a József Attila-képet is. Kiválogatták a nekik tetsző verseket, így került a Munkások, a Favágó és a Mondd, mit érlel az életmű élére.

Csak 1956 után kezdődött meg a dogmatikus József Attila-kép lebontása, és kezdett a hivatalos felfogás fokozatosan átalakulni. Sajnos azt tapasztalom, hogy a szüleink generációjában már nem is lehetett ezt a szellemi rombolást teljesen helyrehozni, számukra József Attila mindig gyanús marad...

Proletárnak tartottak, pedig csak árva voltam – írhatná ma Attila. Talán ideje lenne lecserélni az emléktáblát...